Ha Podolskiék voltak az aranygeneráció, mit mondjunk Götzéékre?

A világbajnok német válogatott már nem a 2010-ben elődöntőben elbukott csapat, nem a fiatal, érdekes keret, ami olyan közel járt a döntőhöz Dél-Afrikában. Idén is fiatal és feltörekvő volt a társaság, de Joachim Löw kezei alatt ezúttal már nem egyszerűen Németország csapata állt össze a fiúbandákba illő srácokból, hanem a 23 futballistából olyan egység lett, ami tényleg megérdemli a német címeres mezt.

Ha volt csapat a világbajnokságon, ami mindent megmutatott, amit csak lehet, akkor az a német: rögtön óriási mérkőzéssel nyitottak, 4-0-ra verték Portugáliát, majd kicsit visszavettek a csoportkörben, a fontosabb szakaszra spórolva. Algéria ellen kissé döcögősen kapcsoltak újra sebességbe, Franciaország ellen a kést a rivális torkán tartva pihentek rá a folytatásra Mats Hummels fejese után, majd mosolyogva semmisítették meg Brazíliát az elődöntőben. A döntőben aztán inkább az argentinok irányítottak annyiban, hogy foggal-körömmel küzdős meccs lett, de ezt is megoldották, még ha csak a hosszabbításban is.

Persze az első megállapításunkhoz, miszerint ez nem a 2010-es német csapat volt már, gyorsan hozzá kell tenni, hogy tulajdonképpen az volt, csak más formában, más elgondolással, továbbfejlesztve. Update-elt, frissített változat. Annak és ennek a német csapatnak is 2000-ben van a fő gyökere, de a plusz négy év nagyon sokat számított: két kulcsszerephez jutó játékost és egy nagyon fontos tanulságot biztosan adott nekik ez az idő.

A spanyol vereség

A 2010-es váltás a frissebb: az leginkább a spanyolok ellen 1-0-ra elvesztett elődöntőben ragadható meg, ez talán még sokak emlékezetében ott is van. A németek remekül játszottak a vb-n, egészen addig, amíg az Eb-címvédő spanyolok nem jöttek az elődöntőben. Xavi akkor alighanem élete egyik meccsét futotta: amellett, hogy övé volt a legtöbb passz, vagyis maximálisan kivette a részét a játékszervezésből, ő tette meg a legtöbbet kilométert is a mezőnyből, elképesztő munkát végzett.

A németek játéka némileg hasonló volt a mostanihoz, a labdatartásra épült, csakhogy bent ültek hátul, jó 20-30 méterrel mélyebben, mint ahogy most játszottak, onnan szervezve mindent, a spanyolok pedig ott támadták meg őket. Hogy mennyit tanultak ebből, azt a brazilok elleni elődöntő példázza a legjobban, onnan is Toni Kroos második gólja, ami egy labdaszerzésből indult.

Maga a labdaszerzés persze nem volt nagy eredmény, azt 2010-ben is meg tudták volna csinálni, ám akkor még a kényszerítő után is csak saját térfelük végén, vagy maximum méterekkel a felezővonal mögött jártak, idén viszont Kroos már tökéletes ziccerben volt.

Kroos elegáns irányítóból egy igazi, 16-ostól 16-osig mozgó harcos lett, Bastian Schweinsteiger ott folytatta, ahol abbahagyta, most is uralja a középpálya hátsó részét, Miroslav Klose 36 éves kora ellenére még mindig képes félelmet ébreszteni az ellenfél védelmében. A hátvédsor a középpályára átcsábított Philipp Lahm kivételével csupa olyan emberből állt össze, akik mind középhátvédek. Thomas Müller 24 évesen igazi sokoldalú támadó középpályás és csatár lett, aki mindenhez ért, persze főleg ahhoz, hogy a labdát valahogy a hálóba juttassa. Ez nagyon megy neki, nem véletlen, hogy már 10 gólnál jár a vb-ken, most is ötöt lőtt, mint négy éve. Miroslav Kolse így alig, hogy megszerezte Ronaldótól a vb-rekordot 16 góllal, máris retteghet, hogy mi lesz 2018-ban, Oroszországban a csúcsával. Vb-aranylabdásnak kellene lennie, csak azt a FIFA-szakértők Messinek adták.

Ez már nem csak a tetszetős játékú német csapat volt 2010-ből, hiába voltak sokan már akkor is a keretben. Ez bizony már 23 focirobot csapata, akik csak mennek előre kérdés és megingás nélkül, hiszen erre nevelték őket gyerekkoruk óta. Mindent és mindenkit leszerelnek, aki szembejön, a kapus 30 méterre a kaputól söpröget, és olyan természetességgel lövik 25-30 méterről a gólokat, ahogy más újságot vesz vagy kávét főz reggel.

Klinsmann és az őt a szövetségi kapitányként 2006-ban váltó Löw összesen öt nagy tornát készített elő ugyanazzal az állhatatossággal és alapossággal. A 2006-os vb-n a válogatott még nyers, vad és csiszolatlan volt, négy évvel később pedig már felnőtt, de nem elég érett a végső győzelemhez, hiszen ha jó napot fogott ki, akkor szétszedte Angliát és Argentínát, de Spanyolország ellen hiányzott a tapasztalat és a hit. Ezen a vb-n viszont a Löw-korszak legjobb csapata küzdött, egy taktikailag rugalmas, fizikailag robosztus, technikailag briliáns futballistákból álló együttes, amelynek játéka domináns, erőteljes, közvetlen, és ha kell, akkor türelmes, és megérdemelten szerzett világbajnoki címet

– irja róluk a német Spiegel Online.

Ehhez viszont kellett Löw, na meg hogy a kapitány jól írja meg a programot a tornára. A portugálok elleni 4-0 után tovább folytatta azt a kísérletezést, amit talán Pep Guardiolától lesett el, de nem is nagyon ment a játék. A franciák elleni negyeddöntő előtt viszont Löw törölt mindent, és szépen mindenkit abba a pozícióba rakott, ahol a legjobb – ha nincs Sami Khedira utolsó pillanatban szenvedett sérülése, a németek pontosan ugyanazzal a 11 játékossal, ugyanabban a felállásban kezdték volna az utolsó három meccsüket. Vagyis a legjobbkor, a negyeddöntőre találta meg és alakította ki a tökéletes csapatot.

Az arany nélküli aranygeneráció vége

Bár Joachim Löw a döntő után azt nyilatkozta, hogy egy 10 éves projekt beteljesülését jelentette a vásárnapi vb-cím, és hogy az egész Jürgen Klinsmannal kezdődött, tulajdonképpen a német futball új generációja egészen 2000-ig nyúlik vissza.

A 2000-es Eb-n a 39 éves, futballkorban mérve öreg és lassú Lothar Matthäus volt a németek csapatkapitánya, de a legfontosabb emberek is 30 körül jártak már, világos volt tehát, hogy váltásra van szükség az égés után.

Még abban az évben a Német Futballszövetség (DFB) a liga kezébe adta a csapatok licenceinek kibocsátását, ennek pedig az lett a legfontosabb eredménye, hogy az első két osztály minden csapatának komoly akadémiát kellett létrehoznia. Ez a program teljesen 2002-re indult be, de a hatásai már azonnal érezhetők lettek. Persze ez Philipp Lahm, Bastian Schweinsteiger, Per Metresacker vagy épp Lukas Podolski számára nem jelentett komoly változást, hogy a most 36 éves Miroslav Kloséról ne is beszéljünk. Nekik talán ez volt az utolsó világbajnokság, alapemberként biztosan, Klosénak végképp biztosan.

Ha 2000-től kezdve nézzük, a németek szereztek egy vb ezüstöt majd két bronzot, az Eb-ken pedig egy ezüstöt (2008) majd egy bronzérmet (2012), vagyis a tehetség, az erő mindig megvolt a játékukban, de az utolsó lépés mindig hiányzott. Mostanáig.

Klose a döntőig egy meccsen sem játszott 69 percnél többet ezen a vb-n, de ez a 36 éves csatártól nem lehetett többet várni. Schweinsteiger emberfelettit alakított, agyongyötörte magát még a döntőben is, de nem ő hozta meg az áttörést, bármennyire jó volt. Lahm irányított a középpályáról, majd a végére visszatért a védelem szélére, szorgalmasan futott is fel a jobb oldalon és küldte be az íveléseket, de egy sem eredményezett gólt. Mertesacker csak a torna elején kapott lehetőséget, Algéria ellen kijött, hogy nehézkes, maradt neki a pad, a döntőben 4 perchez jutott, míg Podolski szintén eltűnt a vb végére.

Nem is éltek, amikor Andreas Brehme eldöntötte

Helyettük pont a pályán levő két legfiatalabb játékos - és egyaránt csere - Schürrle és Götze hozták össze – egyikük sem élt még, amikor a németek 1990-benm utoljára vb-t nyertek. Akkor még Matthäus, Rudi Völler és Jürgen Klinsmann voltak a csapatban. Götze ráadásul mindössze 22 éves és 39 napos volt a vasárnapi döntő idején, ezzel pedig 1966 óta a legfiatalabb gólszerző lett vb-döntőn – természetesen akkor is német, Wolfgang Weber lőtt gólt, ő 22 éves és 33 napos volt az angolok ellen, de hiába talált be, Nyugat-Németország kikapott 4-2-re a hosszabbításban, Weber egyenlítése után.

Götze és Schürrle az elsők között került be az újjászervezett német akadémiai rendszerbe. A program már hatéves korban bevonja a fiatalokat a csapatokhoz országszerte – ám még ezen is van mit fejleszteni, Toni Kroos személyében ugyanis mindössze az első olyan játékos lett világbajnok, aki az egykori NDK területén született, a kelet tehát komoly lemaradásban van ezt a generációt nézve Németországban. Marcel Schmelzer a kelet-német Magdeburgba való, ám ő a végleges keretszűkítésnél kikerült a válogatottból, így nem utazhatott Brazíliába.

Viszont ha azt nézzük, hogy már akár 7-8 éves korban poszton játszanak, pontosan kezelik a labdát és szervezetten, taktikai utasításokat követve viszik végig a meccseiket játékosaik, és már az U9-es ligákban is profi csapatok játékosmegfigyelői állnak az oldalvonal mellett, látható, hogy nagyon jól csinálják a dolgukat a német szakemberek. Persze ott is kell állniuk, mert a Bundesliga csapatai a 2010-11-es szezon végére évi 85 millió eurót költöttek az akadémiáikra, ami elképesztő összeg, hiszen közel 26,5 milliárd forintról beszélünk – összesen pedig 10 év alatt 520 millió eurót fektettek a projektbe a profi csapatok. U23-tól lefelé 33-39 profi csapatnak van minden korosztályban csapata – ez hét évfolyamba szedve 282 csapatot és 5445 játékost jelentett 2011 nyarán, amikor a program 10. évét zárta, ami hihetetlen adat.

A válogatott szintjén a DFB máig 14 éves terve 2004-től, vagyis 10 éve jelentkezett hatással, ugyanis a 2004-es Eb után váltotta Rudi Völlert (az utolsó német világbajnok csapat tagját) a kispadon Jürgen Klinsmann. Joachim Löw is akkor került a válogatotthoz, hiszen az Austria Wientől érkezve ő lett Klinsmann jobbkeze, majd 2006-tól az utódja.

A 2014-es vb-re nevezett keretben Götze és Schürrle már bekerült a védő Erik Durm és Matthias Ginter is, de Julian Draxler is innen érkezett. Tulajdonképpen Toni Kroos és Thomas Müller is ezeken az akadémiákon nevelkedett – a brazilok elleni hét gólból pedig ötöt Müller, Kroos és Schürrle lőtt. És akkor ott van még a vb-re sérülése miatt nem elutazó Marco Reus, illetve a még nagyon fiatal, 19 éves Leon Goretzka, Max Meyer, Kevin Volland, Alexander Merkel, Sven és Lars Bender és Lewis Holtby, valamint a horvát születésű Boris Vukcevic, akik mind-mind akadémiai nevelések, és legalább azt a szintet hozzák, mint Götzéék. De ne feledkezzünk meg a szintén sérülés miatt kimaradt Ilkay Gündoganról és a lassan két éve térdproblémával küzdő Holger Badstuberről sem. (Ő május elején újra edzeni kezdett a Bayernnél.)

A jövő tehát fényes, de hogy mennyire, azt talán még nem is sejtjük, hiszen azok a német fiúk, akik 2002-ben, az akadémiai program felpörgésekor 6 évesek voltak, azok még csak mostanában töltik be a 18-at. Hogy ők mire képesek, azt a magyarországi U19-es Eb-n már meg is figyelhetjük július 19- és 31. között.

Az akadémiai nevelés eredményét nagyon nem is kell kutatni, ezt bizonyítja az is, hogy a 2013-14-es Bundesliga-szezonban rekordszámú 17 éves játékos mutatkozott be, de Schürrle passzában, Götze átvételében és abban, amilyen tökéletesen eltalálta a labdát estében, az elmúlt legalább egy évtized minden munkája benne volt. Ha Lukas Podolskiék és Philipp Lahmék csapatára azt mondták a németek, hogy az az új aranygeneráció, akkor Thomas Müllerékre és Mario Götzéékre milyen jelzőt tegyenek? És milyen lesz majd a Draxler vezette német tizenegy?!