Mária
-7 °C
3 °C

Rivaldo három évre a Milané

MTI
2002.07.28. 15:15
Az AC Milan 3 éves szerződést kötött Rivaldóval, a világbajnok brazil labdarúgó-válogatott egyik legnagyobb sztárjával.
Az FC Barcelonától érkező klasszisért nem kell átigazolási díjat fizetni, de ez sem jelenti azt, hogy a milánóiak olcsón szerezték volna meg. Az olasz sajtó szerint ugyanis a 30 éves csillag fizetése 4.5 millió euro lesz szezononként. Az érintettek közel egy hétig tárgyaltak, miután a spanyol klub múlt vasárnap felbontotta Rivaldo 2003 nyaráig szóló szerződését.
- Örülök annak, hogy az AC Milanhoz kerülök. Itt úgy kezelnek, mint egy világbajnokot - mondta a dél-amerikai futballista.
Rivaldo sorsa azután pecsételődött meg Barcelonában, hogy az egykori vezetőedző, a holland Louis van Gaal visszatért. A két, rendkívül határozott egyéniség kapcsolata még a tréner korábbi, spanyolországi tevékenykedése alatt romlott meg, s azóta sem javult.