A dánok és Papin nélkül rendezik a vasárnapi futballgálát
Átalakul a vasárnapi Képes Sport All Stars Európa-kupa programja, a dán együttes ugyanis az utolsó (utáni) pillanatban, sérülésekre hivatkozva lemondta a meghívást - írta a Nemzeti Sport. A kínos helyzetben a torna szervezői rövid válságtanácskozás után döntöttek: Hollandiával egészül ki a mezőny, és eljön hozzánk a PSV örökös bajnok testvérpárjával, a 63, illetve 47 válogatottságra büszke Willy és René van de Kerkhoffal, valamint a szintén exeindhoveni Hugo Hovenkamppal, azaz a csillagok száma a futballgálán jottányival sem csökken. Mindazonáltal az északiak, de legalábbis Simon Rasmussen menedzser "akciója" megér egy misét - most legyen elég annyi, hogy eltűnt. Igazán azok lehetnek szomorúak, akik az Európa-bajnok Flemming Povlsen, Sivebaek, Brian Laudrup trióra lettek volna kíváncsiak, ráadásul utóbbi, az 1992-es "csodacsapat" sztárjának képével népszerűsítették a plakátokon a gálát.
A németek közül azonban nemhogy valamennyi, előzetesen megadott futballzseni eljön, de még egy nevet bedobtak a kalapba: a Schalke 04 és a Borussia Dortmund egykori kiválóságát, Rüdiger Abramczykot. Az nb1.hu híre szerint szintén nem tud elutazni a gálára Jean-Pierre Papin, az egykori aranylabdás, akinek a csapata továbbjutott a Francia Kupában, így vasárnap nagypályán kell vitézkednie majd. Helyette Dominique Rocheteau-t győzték meg a szervezők.