Miklós
-7 °C
2 °C

Barthez a Marseille-ből vonulna vissza

MTI
2004.04.14. 16:26
Fabien Barthez otthonra lelt az Olympique Marseille labdarúgócsapatánál, ezt jól jelzi, hogy pályafutását is jelenlegi klubjánál szeretné befejezni.

"Tizenhárom éves profi karrier áll mögöttem, s most már nem vágyom többre, csak magamnak akarok örömet okozni. Tudom, hogy Marseille-ben jó helyen vagyok, remélem, hogy itt is maradhatok pályafutásom végéig" - mondta a világ- és Európa-bajnok francia kapus.

Barthez sokáig töretlen bizalmat élvezett a Manchester Unitednél, de tavaly tavasszal Sir Alex Ferguson vezetőedző megelégelte bakijait. Ezért nyáron az angol klub szerződtette az amerikai-magyar kettős állampolgárságú Tim Howardot, aki végleg kiszorította a csapatból a nagy elődöt. A rutinos francia hálóőr hónapokon át készült az OM-nél, amelyben a januári szerződéskötést követően rendszeresen pályára is léphetett. Ennek következtében egyre jobban visszanyeri korábbi kiváló formáját.

"Továbbra is hihetetlenül tisztelem Fergusont, mindig őszinte volt hozzám. Három fantasztikus évet tölthettem Manchesterben, mindent megkaptam az edzőtől. Soha sem tudom eléggé megköszönni azt, amit értem tett. Egyértelmű, hogy nincs keserűség bennem, amiért távoznom kellett Angliából" - emlékezett az MU-nál töltött, 135 mérkőzést felölelő időszakra Barthez.

A kapus több mint egy évtizeddel ezelőtt már szerepelt az OM-nél, 1993-ben BL-győztes is volt az együttessel.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.