Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Tigana, Blanc és Metsu is lehet az új francia kapitány

MTI
2004.06.26. 17:42
A L'Equipe című tekintélyes francia sportnapilap szerint Jean Tigana és Laurent Blanc mellett a szenegáli válogatott korábbi irányítója, Bruno Metsu a harmadik komoly jelölt a francia labdarúgó-válogatott éléről a portugáliai Európa-bajnokság után távozó Jacques Santini utódlására.

Claude Simonet, a francia szövetség elnöke úgy nyilatkozott az újságnak, hogy fél tucat jelölt, illetve jelentkező akadt, közülük három érdemel figyelmet. A lap valószínűsíti, hogy a közvélekedés szerint komoly eséllyel pályázó Tigana és Blanc mellett a harmadik esélyes tréner a jelenleg egy egyesült arab emírségekbeli klubnál tevékenykedő Metsu, aki a szenegáli válogatottat a negyeddöntőig vezette a legutóbbi világbajnokságon.

Michel Platini, a francia futball meghatározó személyisége a Le Monde-nak adott nyilatkozatával egykori Európa-bajnok csapattársa, Tigana mellett állt ki, hangsúlyozva, hogy "ő nagyon jó kapitány lenne".

Santini már az Eb előtt bejelentette távozását és szerződése lejárta után a Tottenham Hotspur csapatát irányítja majd.

Korábban Didier Deschamps, Raymond Domenech és Raynald Denoueix neve merült még fel lehetséges utódként.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.