Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Újra búcsúmeccset rendeznek Romariónak

MTI
2005.04.19. 11:08
Április 27-én Guatemala ellen kerül sor Romario búcsúmérkőzésére a brazil labdarúgó-válogatottban. "Romario kezdő lesz és néhány percet játszik majd. Ez tisztelgés az egyik legnagyobb brazil futballista előtt" - mondta Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány, aki a 39 éves csatár mellett 13 újoncot hívott meg a csapatba, miközben a legnagyobb sztárok, így Ronaldo, Ronaldinho vagy Kaká Európában maradnak.

Romario legnagyobb sikerét az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokságon érte el a Selecaóval: öt góllal segítette aranyéremhez az együttest, s a FIFA-szavazáson a világ legjobbjává választották. Az utóbbi időben botrányairól is elhíresült támadó 2001-ben szerepelt utoljára a válogatottban, amelyben 70-szer volt eredményes, így az örökranglistán csak Pelé (95) előzi meg. Brazil együttesek mellett megfordult többek között Hollandiában, a PSV Eindhovenben, Spanyolországban pedig az FC Valenciában és az FC Barcelonában. Jelenleg a Vasco da Gama csapatában játszik.