Ambrus
-7 °C
3 °C

Modellt vett feleségül a Milan brazil csillaga

MTI
2005.12.24. 14:52
Egy Sao Paulo-i evangélikus templomban esküdött örök hűséget menyasszonyának Kaká, az AC Milan labdarúgócsapatának brazil csillaga.

Az esküvői szertartáson szinte a teljes brazil válogatott megjelent, és a huszonhárom esztendős csatár 600 meghívott vendég előtt mondta ki a boldogító igent Caroline Celicónak, a világszép tizennyolc éves modellnek.

A valójában Ricardo Izecson dos Santos Leite névre hallgató játékos 2003-ban a Sao Paulótól került a milánói piros-feketékhez, ahol lendületes és eredményes játékával hamar a szurkolók legnagyobb kedvence lett.

A középpályás első évében bajnoki címet szerzett a Milannal, ráadásul a játékosok szavazatai alapján rögtön kiérdemelte a Serie A legjobb futballistájának járó elismerést. Az elmúlt idényben a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is ezüstérmes volt a gárda, míg az UEFA szavazásán Kakát választották a szezon középpályásának a legrangosabb európai kupasorozatban.