Miklós
-7 °C
4 °C

Török és görög ellenfél a magyar Intertotó-csapatnak

MTI
2006.04.11. 00:02

A labdarúgó UEFA Intertotó-kupában induló magyar csapatnak előbb egy török, majd továbbjutás esetén görög ellenfelet kell búcsúztatni az UEFA-kupába kerüléshez - derült ki az európai szövetség nyoni székházában tartott hétfői sorsoláson. Ha a magyar induló mindkét akadályt sikerrel veszi, akkor a módosított kiírásnak köszönhetően az UEFA-kupa második selejtezőkörében folytatja szereplését.

Az átalakított UEFA Intertotó-kupában a korábbi öttel szemben három fordulót rendeznek, Magyarország a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe. A három forduló után a korábbi három helyett tizenegy együttes lesz UEFA-kupa-résztvevő, csak míg eddig az állva maradt klubok a főtáblára jutottak, ezúttal a második kvalifikációs körben folytathatják. A résztvevő csapatok kilétére a bajnoki küzdelmek befejezése után, május közepén derül fény.