Judit
-2 °C
8 °C

A brazil futballkapitány örül Ronaldo sérülésének

MTI
2006.06.08. 19:22
Carlos Alberto Parreira, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, a világbajnoki szereplést illetően pozitív hatása lesz annak, hogy Ronaldo, a Real Madrid támadója jelenleg sérüléssel bajlódik.

Az AFP a Placar nevű sportügynökségre hivatkozva arról ír, hogy a szakvezető szerint áldás a jelenlegi állapot, egyik meghatározó futballistája ugyanis így három hétig pihenhet, vagyis erőtől duzzadva kezdheti majd meg a közvetlen felkészülést.

Ronaldo szombaton, a Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésen (1-1) szenvedett izomsérülést a jobb lábán. A kapitány szerint május 22-én csatlakozik a kerethez.

Parreira korábban többször kijelentette, komoly gondot okoz neki, hogy a legjobb játékosainak, így az FC Barcelonában szereplő Ronaldinhónak, illetve az AC Milanban játszó Kakának még hetekig csúcsformában kell futballozniuk.

A brazilok a június 9-én kezdődő vb csoportkörében az ausztrálokkal, a horvátokkal és a japánokkal találkoznak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!