Vendel
5 °C
20 °C

Menesztették a Parma edzőjét, Hector Cúpert

MTI
2008.05.12. 21:19
Az utolsó forduló előtt menesztették posztjáról Hector Cúpert, az olasz élvonalbeli Parma labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

Az argentin trénernek - aki csak március elején vette át az együttes irányítását - a vasárnapi, Fiorentina elleni 3-1-es vereség után kellett felállnia a kispadról.

A vasárnapi zárófordulóban a jelenleg 17. Parma az Internazionalét fogadja, és csak akkor maradhat benn az első osztályban, ha legyőzi a listavezetőt - amelynek szintén nyernie kell, ha bajnok akar lenni -, a Catania pedig hazai környezetben vereséget szenved a szintén aranyéremre hajtó AS Romától. A klub szempontjából döntő fontosságú összecsapáson Andrea Manzo, a tartalékok eddigi edzője ül majd a kispadon.

Cúper 2000-ben és 2001-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszhatott a Valenciával (mindkettőt elbukta), majd 2001 és 2003 között az Internazionalénál dolgozott. Olaszországi "túrája" előtt a Real Betis kispadján ült, de decemberben menesztették.