Hedvig
9 °C
24 °C

Tizenhat meccses eltilás a marosvásárhelyi védőnek

2014.11.05. 20:28

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága tizenhat mérkőzésre eltiltotta a marosvásárhelyi ASA védőjét, Gabriel Muresant, aki október 26-án a Steaua Bucuresti elleni összecsapáson okozott súlyos sérülést ellenfelének - értesült az MTI.

    A 32 éves védő úgy lekönyökölte Raul Rusescut, a fővárosiak válogatott támadóját - aki a magyarok elleni bukaresti Európa-bajnoki selejtezőn gólt szerzett -, hogy annak eltört a járomcsontja, amelyet meg is kellett operálni. Az orvosok szerint egy darabig annak a veszélye is fent állt, hogy a csatár elveszíti a látását. A vétkesnek az eltiltás mellett 25 ezer lejt (nagyjából 1,75 millió forint) is be kell fizetnie.
    A találkozót az egyik legismertebb romániai futballbíró, Kovács István vezette, akit etnikai alapú részrehajlással vádoltak még a találkozót követően. A játékvezető ugyanis az ominózus szituációt mindössze sárga lappal büntette.
     A 30 éves, nagykárolyi származású Kovács Istvánt a hét végi bíráskodása ellenére a második helyre sorolta hétfőn a bírói bizottság azon a listán, amelyen a 2015-ben nemzetközi mérkőzésekre is igénybe vehető román játékvezetőket ajánlotta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) figyelmébe.