Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Nyolcan lennének szakmai igazgatók a kajak-kenusoknál

2013.09.12. 15:41

A kiírt határidőig nyolc pályázat érkezett a szakmai igazgatói posztra a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez (MKKSZ). A szervezet honlapjának közlése szerint Bakó Zoltán, Csabai Edvin, Irmai István, Hüttner Csaba, Parti Zoltán, Rajna András, Szabó Attila és Weisz Róbert jelentkezett. Egy márciusi közgyűlési döntés alapján a mindenkori szakmai igazgató jogköre kibővül, s a jövőben nemcsak a versenysportért, hanem az összes szakágért felelős lesz.

Az elnökség a szakmai alelnök és a főtitkár együttes javaslata alapján nevezheti ki - várhatóan már hétfői ülésén - a szakmai igazgatót, akinek megbízatása október 1-től 2017-ig szól majd. Storcz Botond szövetségi kapitány szerződése szeptember 30-án lejár, azt követően ez a poszt megszűnik, s - Baráth Etelének, az MKKSZ elnökének korábbi közlése szerint - a jövőben vezetőedző irányíthatja majd a válogatottat. Az ő személyére is a szakmai alelnök és a főtitkár tesz javaslatot az elnökségnek.