Bence
11 °C
25 °C

Janics: Megbántottam Kovács Katit, szégyellem magam

2015.06.08. 12:50

A háromszoros olimpiai bajnok, Dusev-Janics Natasa harmadik lett 200 méteren a vasárnapi kajakválogatón. Örült az éremnek, de még érezhetően hatása alatt volt a szombati feladásnak. Kovács Katival a kilencedik helyen értek célba jelentősen lemaradva az élmezőnytől. Úgy érzi, a vele szintén olimpiai bajnok Kovács nem szolgált rá, hogy miatta legyen eredménytelen. 

Szeretném magamra vállalni a z 500-as páros feladását. Hibáztam és ezzel nagyon megbántottam Kovács Katit. Szombaton még nem tudtam erről beszélni, mert annyira szégyelltem magam. A miértekről nem nyilatkoznék, de ott abban a pillanatban nem volt benne az agyamban, hogy mit teszek. A versenyt után Kati csak annyit mondott, koncentráljak az egyesre, ezért visszaléptünk a kétszáz párostól."

A Nemzeti Sportnak pedig már azt is elmondta, hogy „ Katival beszéltünk arról, milyen megnyugtató, jó érzés, hogy úgy adhatjuk át a stafétát a fiataloknak, hogy sikerült felépítenünk valamit, amire ők támaszkodhatnak. Így megnyugodva fejezhetem be a pályafutásomat.”

Nem érzi úgy, hogy a hat hét múlva következő újabb válogatón nagyon komoly reményei lennének, de a felkészülést végigcsinálja, ha már elkezdte.

Nem mértem fel reálisan, hogy mit is jelent a hét-nyolc hónapos kihagyás. Rágörcsöltem a hétvégére, ami számomra teljesen új érzés, most értettem meg, mit élnek át az egy-egy versenyen végig stresszel küzdő versenyzők” - jelentette ki a sportlapnak a gerincműtét után visszatérő kajakos.