Vendel
6 °C
21 °C

Az olimpiai bajnoknál van jobb itthon

2015.07.17. 10:47

Londonban kétszeres olimpiai bajnok lett Kozák Danuta, miután az egyéniben és a négyesben is nyert. Akkor azt mondta, hogy az olimpiai győzelem könnyebb volt, mint egy hazai válogató, mert egy hazai válogatón erősebb a mezőny. A háromszoros olimpiai bajnok, a szülése után visszatérő Kovács Katalin nem jutott döntőbe.

Az első hazai válogatón, Szegeden hat hete egyszer már legyőzte a szegedi Kárász Anna, most péntek délelőtt Szolnokon pedig másodszor is.

Ez azt jelenti, hogy a 23 éves Kárász mehet a milánói világbajnokságra, augusztusban.

A szolnoki versenyen 12 század volt köztük a különbség, a harmadik helyen befutó Fazekas-Zur Krisztina már több mint két másodperccel szakadt le tőlük.

"Ez a csata sokkal keményebb volt az öt héttel ezelőttinél, mert akkor a pompásan felkészült Anna meg tudta lepni a vetélytársait. Mostanra viszont célponttá vált, egy olyan versenyzővé, akinek vállára pénteken már hatalmas teher nehezedett. Ez a lány viszont nem csak szívós és technikás,
nem mellesleg csinos is, hanem fejben is nagyon erős. Nem udvarolni akarok neki, de ő testesíti meg az ideális versenyző modelljét. Büszke vagyok rá, és azt is bevallom, hogy könny szökött a szemembe, amikor elsőként ért a célba. Úgy láttam, már 200-nál vezetett, és az sem hozta zavarba, hogy közvetlenül a cél előtt egy kisebb billenés miatt támasztania kellett, hogy
elkerülje a borulást. Észnél kellett lennie, és észnél is volt" - dicsérte Kárász Annát edzője, Kovács László a Telekom Sporthírszolgálatnak.

„Az elején próbáltam elmenni és irányítani a mezőnyt, talán egy fél hajóval vezethettem, de biztos voltam benne, hogy Dana rákapcsol a végén. A finisben már csak a szívem vitt előre, talán ez volt életem eddigi legnehezebb pályája" - ezek már a győztes Kárász szavai voltak.

„Volt egy rossz rajtom, figyelmeztettek, ezért másodszorra nem mertem úgy elindulni a mezőnnyel, ahogyan kellett volna – mondta a vesztes Kozák Danuta. - Nem tudom, hogy a többiekhez képest mennyire ragadtam be, de azt láttam, hogy Anna elment mellettem, utána azt éreztem, hogy jövök rá, jövök rá, de kellett volna még egy pár méter a végén. Az ötszáz egyes mindig a szívem csücske volt, ezért van bennem tüske, de legalább jövőre rá tudok tenni még egy lapáttal. A tavalyi évem annyira jól sikerült, hogy azt nem lehetett volna hova fokozni, most viszont tudom, hogy ha jövőre az olimpiát meg akarom csinálni, akkor meg kell verni Annát itthon."  

A párosválogató után derül majd a négyesek összeállítása. Kozák párosban vigasztalódhat, mert régebbi társával, az egyéniben negyedik Szabó Gabriellával ült össze. Kárász pedig Fazekassal versenyzik, vagyis az első négy csatázik párosban is.

A négyest Storcz Botond kapitány fogja összeállítani.

A férfi ezer méteres párosoknál a Kammerer Zoltán, Szalai Tamás egység már megnyerte az eddigi válogatókat, de mivel Kammerernek a négyesbe kellett ülnie, ezért újra megnyitották ezt a számot. Boros Gergely, Nádas Bencével nyert. Majdnem egy másodpercet vertek az olimpiai bajnok Kökény Rolandra és Hufnágel Tiborra. Szalai végül a másik olimpiai bajnok Dombi Rudolffal ült össze, de csak ötödikek lettek.