Két év múlva ismét kajak-kenu világkupa lesz Szegeden

2016.03.11. 21:38

Nemcsak jövőre, hanem 2018-ban is rendezhet világkupaversenyt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Szegeden. A nemzetközi szövetség (ICF) pénteken Madridban döntött erről, írja az MTI.

Mint mondta, 2018-ban Moszkva és Duisburg mellett lesz vk-verseny házigazdája Szeged.

"Szeretnénk a világkupából egy igazi kajak-kenus multisport eseményt csinálni, azaz a többi szakágat is, profi közvetítés mellett, bemutatni. Legfőképpen a maratonit, de a kajakpólót és a sárkányhajót is" – mondta döntéséről Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára.

A fő hangsúly természetesen az olimpiai sprintszámokra kerülne, és így összességében a világkupa jó felvezetése lenne a 2019-es, olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak, amelynek a rendezését tavaly kapta meg a magyar szövetség.

Legutóbb 2014-ben volt világkupa Szegeden, a következő 2017-ben lesz.