Olimpiai bajnok, világbajnokok véreztek el a válogatón
További Kajak-kenu cikkek
- Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
- Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
- Megvan a kenusok szövetségi kapitánya is
- A londoni olimpia ezüstérmese lett a magyar kajakozók új szövetségi kapitánya
- Hazatért Dániából a kajakpápa, forradalmasítaná a Párizsban arany nélkül maradt sportágat
Meggyőző fölénnyel múlta felül Peking olimpiai bajnokát Vasbányai Henrik, aki a páros után így C-1 1000 méteren is megnyerte az olimpiai válogatót. Viszonylag simán nyert a győri különítmény ellen Hajdu Jonatán is, aki a hétvégén egy baki miatt nem került döntőbe a sprinttávon.
Csodával határos feltámadást produkált pénteken Vajda Attila, amikor régi önmagát idézve, óriási utolsó 2-300 métert produkálva verte meg C-1 1000 méteren az első válogatón győztes Vasbányai Henriket. A szegediek kiválóságának 3 nap alatt másodszor nem jött össze ez a bravúr, a mai szétlövésen nem tudta megindítani legendás hajráját, így Vasbányai Henrik nagy fölénnyel, másfél-két hajóval győzött ellene. Így 12 év után először nem Vajda Attila lesz az, aki a magyar színeket képviselheti a világversenyeken ebben a számban.
„Ha az utolsó százon még jött volna Attila, akkor nem tudom mi lett volna velem, mert addigra nagyon elkötöttem már és csak tekingettem ki jobbra, hogy látom-e a hajója orrát – mondta Vasbányai Henrik a célba érkezve. - Tisztában vagyok vele, hogy egy mekkora kaliberű versenyzőt kellett legyőznöm, az elmúlt napokban néha hittem benne, hogy megverhetem, néha nem. Még nem tudatosult bennem igazán, hogy mit is sikerült véghezvinnem. Teljesen új inger lesz számomra, hogy a nemzetközi mezőnyben egyest megyek, de nem fogok megijedni a feladattól.”
„Ha Henrik így teljesít Rióban, akkor az nagyon szép eredményt hozhat” – mondta Vajda Attila a verseny után, aki elsőként gratulált a végső győztesnek.
Hajdu Jonatán kiköszörülte a csorbát C-1 200 méteren. Pénteken azért nem lehetett ott a döntőben, mert az előfutamban néhány dekával könnyebb volt a kenuja a megengedettnél. Távollétében a második válogatót holtversenyben nyerte meg Lantos Ádám és Nagy Péter, így némileg szokatlan módon a mai szétlövésre hárman álltak oda. A Dunaferr SE ifjúsági világbajnokának nem volt könnyű dolga, de a befutót követően végül ő ünnepelhetett.
„Nagyon kemény szétlövés volt, a végére elfáradtam. A pénteki hibám után mentálisan teljesen összeszedtem magam. Úgy voltam vele, hogy egy esélyem van, minden beleadok és szerencsére sikerült nyernem – mondta Hajdu Jonatán, aki hozzátette, úgy érezte, hogy teljesen egyszerre ért be a célba a második helyen befutó Lantos Ádámmal.
A legfontosabb kérdések ezzel eldőltek a válogatókon, de a Rióba utazó magyar kajak-kenu válogatott összetétele a moszkvai Európa-bajnokság után válik véglegessé.
A női négyes összetétele még kérdéses, a férfiaknál, ha az Eb-n jól megy a pár hete megalakuló Hufnágel, Dombvári, Ceiner, Kugler egység, akkor a szövetség be fogja őket nevezni az olimpiára is.
A férfi 200 párosban Molnár Péter és Tótka Sándor tavaly kétszer is vb-t nyert, most a Horváth Bence, Szomolányi Máté duó kétszer is megverte őket hazai vizeken. Előbbi lesz egyesben a riói induló.