A beállók is elkeltek a kézigálára

2004.12.28. 15:27
A beállók kiválasztása is lezajlott a december 30-i szegedi Kézilabda Gála előtt, így egyre kevesebb a kérdőjel a két csapatkapitány, Ferling Bernadett (Ászok) és Pásztor István (Királyok) gárdájában.
Először Ferling dönthetett, és klubtársa, Rosta Miklós mellett tette le a voksot, a Királyok csapatában így Gál Gyula lép pályára. Pásztor István "elhalászta" ellenfele elől a csapattárs Kulcsár Anitát, ennek megfelelően Lucia Uhraková Ász-színekben szerepelhet a Gálán.

Az előszilveszteri kézilabda-parádéra egyébként korlátozott számban még kaphatók a jegyek az Újszegedi Sportcsarnokban (Szeged, Temesvári körút 33.). A belépővel rendelkezőknek érdemes lesz sietniük, hiszen érkezési sorrendben foglalhatják egy helyeiket, ráadásul 16 órától a női nosztalgiválogatottak csapnak össze, ahol egyaránt pályára lép Fleckné Babos Ágnes, Gódorné Nagy Mariann, vagy éppen Kökény Beatrix, Kocsis Erzsébet és Pádár Ildikó, majd az öregfiúk is megmutatják, miért is csodáltuk őket egykoron. Újra láthatjuk Varga István varázslatát, Kovács Péter elhajlásos lövéseit és Iváncsik Mihály cunderezését. Az All Star-vegyescsapatok mérkőzése 18.55-kor kezdődik.

#alt#

A kora délutáni program is tartogat érdekességeket, hiszen jegy nélkül lesz megtekinthető a Pick-Szeged és a Fotex Veszprém szurkolóinak minden bizonnyal parázs meccse, amely 13.30-kor indul.

A legközelebbi választásra december 28-án kerül sor 19 órakor a Sport1 televízióban, amikor a balátlövők lesznek soron, a csapatkapitányoknak az egykori világklasszis, Marosi László ad segítséget a döntéshez.. Ferling Bernadett és Pásztor István Kindl Gabriella, Tóth Tímea, illetve Bajusz Sándor és Éles József közül választhat.

A választásban még résztvevő játékosok: Balszélsők: Kirsner Erika, Nagy Ivett, Iváncsik Gergő.

Csapatkapitányok:
ÁSZOK: Ferling Bernadett
KIRÁLYOK: Pásztor István
Edzők:
ÁSZOK: Kiss Szilárd
KIRÁLYOK: Skaliczki László