Cecília
3 °C
12 °C

Négy játékossal erősített a Tatabánya kézicsapata

2010.07.15. 17:32

Négy új játékossal kezdte meg felkészülését a 2010/2011-es szezonra a Tatabánya Carbonex férfi kézilabda csapata - jelentette be Bódi Dezső, társadalmi elnök a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tatabányán folytatja pályafutását az eddig a PLER-ben játszó fiatal Pordán Bálint, csakúgy, mint a Kecskemétről érkezett Marinko Kekezovic, a klubnál már korábban szerepelt Lele Ákos (Szeged), és a szlovák Michal Holdos (Érsekújvár) is.

A többszörös junior válogatott, 21 éves Pordánnal két évre szerződött a klub, a beállós és kettes védő posztján játszik majd. Szintén kétéves megállapodást írt alá az irányító és jobb átlövőként is bevethető Lele Ákos, míg a bal szélen és irányító poszton is otthonosan mozgó Kekezovic egy évre szóló megállapodást kötött. Holdos, a 19 éves bal átlövő öt évre kötelezte el magát Tatabányára.

Bódi Dezső elmondta, a Tatabánya Carbonex augusztus 13-tól 15-ig Grundfos-Tatabánya Kupa néven komoly nemzetközi tornát szervez hat csapat részvételével. A viadalon a német Lemgo, a francia Chambéry, a cseh Karvina, a dán Silkeborg, a Szeged és a Carbonex szerepel.