Fantasztikus játékkal BL-döntős a Veszprém

2015.05.30. 20:03 Módosítva: 2015.05.30. 20:56
A második félidőt végig uralva óriási győzelmet ért el az MKB-MVM Veszprém. A magyar kézibajnok kemény védekezésével a Kiel nem tudott mit kezdeni, ha pedig átjutottak a védőfalon, jött Mirko Alilovic kapus. A vasárnap esti döntőben a Barcelona következik.

Az egy évvel ezelőtti kézilabda Bajnokok Ligája-elődöntő után az MKB-MVM Veszprém és a Kiel ismét találkozott a kölni négyes döntőben. És most a magyar csapat visszavágott.

Közvetítésünket itt találja

Első félidő

A németeké volt az első gól, az első negyedóra végére pedig elhúztak 7-5-re. Ehhez elsősorban az kellett, hogy Momir Ilicset ezúttal is kivették a játékból, a svéd kapus, Palicka pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta.

Nemcsak volt klubtársa, Ilics lövéseit, a szélsők – Iváncsik és Marguc - kísérleteit is fogta, de szerencsére nem tudott a lerohanással élni a Kiel, mert többnyire a magyarokhoz pattant vissza a labda. A magyarok ráadásul annyira tartottak tőle, hogy Ilics után Marguc is a kapufára lőtte a labdát. 

Palicka teljesítménye - igaz, nyilvánvaló volt, hogy ezt végig nem fogja tudni tartósítani - azért volt szembetűnő, mert közben Mikler a másik oldalon egy labdát sem fogott.

Ortega cserélt is, Mirko Alilovic állt be, ő rögtön hárított is, de a fordítást leginkább annak köszönhette a Veszprém, hogy igen felkeményedett és feszessé vált a védekezése, a Kiel tanácstalanná vált, két gyors támadással 9-8 lett ide. Az elsőt Iváncsik fejezte be, akinek egyedül kellett végigjátszania a meccset, mert Ugalde keze eltörött még szerdán, de ezt igyekeztek titokban tartani, ameddig csak lehetett. A másik lerohanást az ő passzából Nagy értékesítette.

A félidőben 13-13 volt, ahogy tavaly is, mert Ilics nemcsak büntetőből, hanem átlövésből is megtalálta végre az utat a kapuba. Beállóból Nilsson duplázott, az ejtése pazar volt, azzal 12-10 volt ide.

A jövőre már veszprémi Palmarsson a szünet előtt a vállára vette a Kielt, kihasználta, hogy üres volt a magyar kapu az emberhátrányos támadás miatt, majd végigrohant a középkezdésből.

Második félidő

A fordulás után Nilsson befordult, Palmarsson két percért visszahúzta. (Az első félidőben is azonnal büntettek a macedón bírók, ezzel próbálták visszafogni a csapatokat.) A büntetőt Ilics másodszorra bevágta.

Iváncsik tökéletes passzából Nagy betörésből volt eredményes, a gyors középkezdésből hibázott a Kiel, Ilics kihasználta. (16-13)

Öt percet kellett várni az első német gólra, de erre rögtön válaszolt Nagy, majd Alilovic védett. Iváncsik Palicka feje mellé pörgetett a 36. percben, négy volt az előny, a legnagyobb különbség.

A 40. percben 21-17 volt, Vujin lövését lekapta Alilovic, indított belőle, Zeitz pedig bevágta. Vujin következő lövését is ártalmatlanította a horvát kapus, de Iváncsik a kapufára bombázott.

Öt helyett három lett, megint Palmarsson volt tarthatatlan. Kettő pedig azért nem lett, mert Alilovic Sprenger lövésénél is a helyén volt.

Iváncsik sérülése miatt Lékai került le a szélre, de a csapaton nem látszott a változás, mert Nilsson hetest és kiállítást harcolt ki, Ilics bevágta. De megint nem lett öt közte, mert Zeitz rontott.

Canellas csökkentette a különbséget, a visszaálló Iváncsik pedig becsavarta a labdát. Sprenger rögtön válaszolt, a 45. percben 23-20 volt az állás.

Aztán jött Nagy László 10 méterről és Toft Hansen, majd megint Iváncsik. És Alilovic, aki ismét Vujin bombáját fogta.

A 49. percben öt lett közte, majd pár másodperc múlva hat, mert Sulic nem hibázott. (27-21)

Palmarsson gólja után Ilics hetesét megfogta Ege, de ismét az izlandi jött. A Kiel eszeveszett rohanásba kezdett, mert más esélye nem volt. A technikai hibák és Sulic kiállítása rosszkor jött, mert a különbség folyamatosan, szinte pillanatok olvadt.

Ilics passzív jelzésnél, a lehető legjobbkor bombázott a kapuba, mert már nem sok ötlet volt a játékunkban. 28-25-tel kezdődött tehát az utolsó öt perc.

Alilovic védett, a felperdülő labda a kapufára pattant, ez volt a jel, hogy nem veszíthet a magyar bajnok.

Iváncsik hetest harcolt ki, és belőtte, azzal eldőlt (29-25).

Négy perc volt még hátra, amikor Terzicet kiküldték a bírók, Vujin pedig pillanatok alatt bevágta.

A gyenge magyar támadás után Jicha ziccerben mehetett, de Alilovic leolvasta, melyik sarkot választja hat méterről.

A végeredmény 31-27 lett, Lékai Máté állította be. 2002 után újra BL-döntős a Veszprém, vasárnap 18.00 órától játszik a Barcelona ellen.

Nyilatkozatok

Igazi csapatmunka volt a diadal, nem lehet senkit külön kiemelni. Volt elég időnk felkészülni a Kielből és ugyan az elején kicsit lassabbak voltunk a kelleténél, amikor felpörögtünk, akkor elhúztunk. Jött egy hullámvölgy is, de ebből is felálltunk, ami az erőnket mutatja. A Barcelonából is felkészülünk, remélem, ellenük is nyerünk

- mondta Lékai Máté.

Schuch Timuzsin szerint amikor a védekezésük összeállt, akkor már maradt erejük támadni, amivel meg tudták törni a Kiel gyorsaságát. Úgy vélte, ez volt a siker kulcsa.

Próbáltunk minél tovább támadni és keresni a legjobb helyzeteket. Így nem is volt nagy rohanás a pályán, ami a németeknek kedvezett volna. A második félidőben pedig Alilovic fontos védései segítettek sokat

- értékelt Gulyás Péter.

A Telekom Sporthír Szolgálat szerint Carlos Ortega azt mondta, „tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk a Kiel ellen, hiszen ők játszottak hazai pályán, de az első félidő nehézségeit átvészelve a szünet után már mi irányítottuk a játékot. Megérdemeltnek tartom a győzelmünket, a játékosaim sérült társaik nélkül is azt a játékot mutatták be, amit várni lehetett tőlük.

Vasárnap még nehezebb csata vár ránk. Nem befolyásolja a motivációs szintemet az, hogy hosszú évekig a Barcelona játékosa voltam. Amikor ugyanis a Veszprémhez szerződtem, lezártam egy korszakot, és az óta százszázalékos odaadással a magyar bajnokcsapatot szolgálom. Eddigi edzői pályafutásom csúcsát jelenti a döntőbe jutásunk. Tavaly megszeppentek voltunk, hibákat követtünk el, és azokért meg is fizettünk. Érettebb és egységesebb csapattal tértünk vissza Kölnbe, ahol a magyar szurkolóink hazai pályát teremtettek a számunkra. Nekik is köszönet!"

Nagy László így értékelt: „Az elején nekünk rontott a Kiel,  és annál is keményebben védekezett, mint amire számítottunk. Elmentek tőlünk, de behoztuk őket, és ez mindenkit megnyugtatott. A fordulás előtt pontosan úgy álltunk, mint a tavalyi elődöntőben. Rengeteget futottunk és ütköztünk, látható volt, hogy Kiel a folytatásban is mindenféle módon, de mindig erőkézilabdával próbálja szétzúzni a támadásépítésünket. A második félidőben már sokkal jobbak és eredményesebbek voltunk, ennek köszönhetően a hazai pálya előnyét élvező csapatnak 30 perc alatt már 18 gólt tudtunk dobni. Ki kell pihennünk ezt a nehéz mérkőzést, és holnap újult erővel hozzálátni a második nagy feladat megoldásának.”

Alfred Gislasson, a Kiel izlandi edzője - egy nagyon fáradt ember benyomását keltve - sportszerűen gratulált Ortegának és a csapatának, majd elismerte, hogy amilyen jól kezdtek, olyan rosszul hajráztak: technikai hibákat is vétve. Még azt is kimondta, hogy ezúttal a jobb csapat győzött. Játékosai közül Filip Jicha ehhez csak annyit tett hozzá, hogy Alilovics olyan bravúrokat mutatott be a második félidőben, mint előtte Saric, a Barcelona kapusa.

Vasárnap este hat órakor az ”aranymeccsen” két spanyol stratéga, Xavi Pascual és Carlos Ortega csapatai mérik össze az erejüket. Előbbi edzőként már ünnepelt BL-győzelmet, utóbbi előtt a mostani döntő kínálja az első lehetőséget.

Veszprém–THW Kiel (német) 31-27 (13-13)

Köln, Lanxess Aréna, 20 ezer néző, v: Nacsevszki, Nyikolob (macedón)

Gól: Ilic 8/4, Iváncsik 7/1, Nagy 7, Sulic 4, Lékai 2, Nilsson 2, Zeitz 1, illetve Palmarsson 9, Canellas 5/3, Spengler 3, Dahmke 3, Toft Hansen 2, Jicha 2, Vujin 2, Weinhold 1