Tekla
8 °C
13 °C

Lamar Odom Dallasba szerződött

2011.12.12. 11:07

Némileg váratlanul az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi szezonjának legjobb csereembere, Lamar Odom a Los Angeles Lakerstől a bajnoki címvédő Dallas Maverickshez került. A világbajnok erőcsatárral kapcsolatban már hetek óta lehetett hallani, hogy a Lakers el szeretné cserélni őt, mégis meglepetést jelent, hogy éppen a bajnoké lett, ráadásul nem játékosért, hanem egy első körös draftjogért, illetve 8,9 millió dollárért.

A kaliforniai csapat kétszer, 2009-ben és 2010-ben is bajnok Odom maga kérte, hogy távozhasson, miután a múlt héten kiderült, együttese megállapodott a New Orleans Hornets vezetőivel abban, hogy ő a Hornetshez kerül az irányító Chris Paulért cserébe. Az üzletet végül a liga letiltotta, ám Odom ezek után már nem akart a Lakersnél maradni.

„Őszintén szólva, egyáltalán nem tetszik ez az egész - fakadt ki Kobe Bryant, a Lakers sztárjátékosa. - Nagyon rosszul élem meg, hogy elveszítjük Lamart. A hosszú évek során rengeteg nehéz csatát vívtunk meg egymás oldalán, ezért is nehéz ez most.”

Az ötszörös bajnok Bryant nyilatkozatában arra is kitért, hogy érthetetlen számára, miért éppen azzal a csapattal cserélte el együttese Odomot, mely a legutóbbi rájátszásban 4-0-lal búcsúztatta őket.

„Azt terveztük, hogy majd ebben az idényben visszavágunk nekik. Arról nem beszélve, hogy kit kaptunk érte cserébe. Azt gondolom, hogy Mark Cuban, a Mavericks tulajdonosa egy pillanatig sem tiltakozott az üzlet ellen” - háborgott Bryant.

Az NBA 2011/2012-es szezonja a játékosok és a liga közötti kollektív szerződés hiánya miatt sokáig veszélyben volt, s a rajtot október végéről el is kellett halasztani, ám a megállapodást végül sikerült megkötniük a feleknek, s a jövő héten, december 25-én elkezdődhet a bajnokság. A szokásos 82 alapszakaszmeccs helyett ugyanakkor minden együttes csak 66-szor lép majd pályára.