Francia ellenfelet kapott a DVTK
Az Aluinvent DVTK Miskolc a francia Landes együttesével találkozik a női kosárlabda Európa Kupa második negyeddöntőjében.
A csütörtöki, müncheni sorsolás eredményeként Maikel Lopez tanítványai március 8-án Mont-de-Marsanban lépnek pályára, majd 11-én otthon játsszák a visszavágót. Az EK mezőnyében egyedüliként veretlen DVTK - amely az első negyeddöntőben kettős győzelemmel jutott túl a cseh Nymburkon - 10/0-s, a Landes pedig 8/2-es győzelmi mérleggel áll az Európa Kupában.
A DVTK tízmeccses diadalmenete az EK 2003 óta íródó történetének leghosszabb magyar győzelmi szériája.
A sajátos versenykiírás miatt a miskolciak nem az elődöntőbe kerültek, hanem egy újabb negyeddöntős kör következik, ugyanis az Európa Kupából érkezett négy csapathoz csatlakozott az Euroliga-csoportkör után négy kieső együttes.
A második negyeddöntő párosítása
Landes (francia)-Aluinvent DVTK Miskolc
Besiktas (török)-Kayseri (török)
Lille (francia)-Kosice (szlovák)
Bourges (francia)-Szpartak Moszkva (orosz)