Töketlen játékvezetők, balhézó szurkolók

A Vasas-ZTE bajnoki kosárlabda mérkőzés megérdemelt vendéggyőzelmet hozott, ám a találkozó leginkább az össze-vissza fújó játékvezetőkről és a zalaegerszegi szurkolók viselkedéséről marad emlékezetes.

Bevallom, elég rég nem jártam itthon kosármeccsen, de ha tudom, hogy ilyen kalandos egy magyar bajnoki, akkor ezentúl gyakrabban történik majd velem ilyen.

A mérkőzés egyetlen igazi hátulütője a Vasas "hazai" pályájának megközelítése volt. Mivel a Pasaréti Sportcentrum nem alkalmas a legfelsőbb osztály mérkőzéseinek megrendezésére, a kosarasok a Sport11 nevű komplexumban játsszák bajnoki mérkőzéseiket, ami egy nagyon szép létesítmény, nagyon messze a várostól. A kora esti csúcsforgalomban valószínűleg nem sokkal gyorsabban értem oda, mint az otthonról induló zalaegerszegi drukkerek.

Ami két felet illeti, a ZTE Zalakerámia a bajnokság élmezőnyéhez tartozik, míg a hazaiak az NB I/A újoncai, és a tabella utolsó előtti helyén álltak a mérkőzés előtt. Bár a Vasas eddig csak egyszer győzött a bajnokságban, a vendégek nem számíthattak könnyű menetre, mivel a házigazdák mindössze másodszor játszhattak otthon, így különösen motiváltan várták a meccset.

A találkozó rögvest az első támadást követően egy 10 perces kényszerszünettel kezdődött (megállt az óra), de legalább a késők sem maradtak le semmiről. Aztán roppant ideges hangulatban folytatódott, ami részben a játékvezetők számlájára írható, akik mind a történteknek, mind egymásnak ellentmondva hozták meg ítéleteiket, gyorsan elillanó tekintélyüket pedig egyedül a technikai hibák számolatlan osztogatásával próbálták megőrizni, sikertelenül.

A meccset a ZTE kezdte jobban, ám az eluralkodó indulatok érdekes módon a rutintalanabb és fiatalabb újonc csapatból hozták ki a jobb reakciót, akik az első negyed utolsó percére fordulva átvették a vezetést egy látványos alley-oopból szerzett Thompson zsákolással. Hogy nagyon azért ne örülhessen a Vasas-tábor, az amerikai pár pillanatra rá begyűjtötte harmadik személyi hibáját, így edzője kénytelen volt pihentetni.

A játék ekkor finoman szólva csapkodóvá volt, amit a negyed utolsó kosara előtti jelenetsor is tökéletesen kifejezett: homály, sapka, homály, kihagyott ziccer, bedobott ziccer.

A második negyed elején aztán a vendégek rendezték soraikat, míg a hazaiak rendre bemutatták, hogy leginkább fejben van még mit fejlődniük az A-csoporthoz. Volt, hogy a zalaiak egy támadás alatt kétszer is megszerezték a lepattanót a bambuló vasasosok között, illetve az egyszerű elzárásokat követően rendre tiszta dobóhelyzetekből gyűjtögethették pontjaikat. Eközben támadásban is egyre statikusabbá vált a hazaiak játéka, akik pontjaikat szinte csak egyéni akciókból szerezték, leginkább Taylor révén.

A játékvezetők eközben továbbra sem voltak a helyzet magaslatán, amikor pedig a távolabbi bírónak kellett befújnia egy látványos Mohácsi könyököst Andrássyn, félő volt, hogy hamarosan teljes komikumba fordul a mérkőzés.

A hangulatot tovább színesítette a vendégszurkolók és a Vasas centere közt kibontakozó "romantikus" kapcsolat. Ennek jegyében a zalai tábor minden angoltudását – egy ige és egy személyes névmás – bevetve szidalmazta Pachert, aki volt olyan hülye, és visszamutogatott nekik. Ebből a félidőben egy kisebbfajta balhé is kialakult, ugyanis az amerikai levonulás közben odament a zalai szurkolók szektora elé, akik közül egy közepesen józannak tűnő úriember beesett/beugrott a pályára. Őt a biztonságiak vezették el, akik aztán a szünet maradék részében, mint megannyi kigyúrt pók próbálták meg több kilométernyi nejlonszalag kifeszítésével kijelölni a no-go zónákat a szektoron belüli.

A félidei balhé utolsó pillanatai:

Mindez sajátos kontrasztot alkotott a Vasas szurkolóival, náluk ugyanis tényleg családi szórakozásnak számít a meccsre járás, ha pedig drukkolnak, olyan unalmas dolgokat kiabálnak, hogy "hajrá, Vasas". 

Azaz miközben a zalaiak részlegében magukat ultráknak képzelő fiatalok és fiatalos jóemberek handabandáztak, a többi szektorban a közönség nagy része gyerekekből, illetve az őket kísérő szülőkből, valamint idősebb kosárbarátokból állt. Nem csoda, hogy a számbeli fölény ellenére simán túlkiabálták őket, ugyanakkor a hangerő mennyisége finoman szólva sem állt arányban a drukkolás minőségével, a sportszerűségről már nem is szólva.

A második félidőt demoralizáló triplazuhataggal kezdte a Zalaegerszeg, a Vasas küzdött becsülettel, de állandósult a 9-10 pontos vendégfölény. Ha néha sikerült is volna zárkóznia a házigazdának, védekezésben egyszerűen képtelenek voltak megoldani a távoli dobók semlegesítését.

Mindeközben a vendégszurkolók nem tudtak leszakadni Pacherről, folyamatosan zengett a "Fuck you Pacher, fuck you!". Az amerikai immár nem szólt vissza, viszont az utolsó negyedre fordulva zsinórban szerezte a pontokat, megakadályozva, hogy csapata végképp leszakadjon nagyon jól dobó ellenfelétől.

Például egy ilyen triplával:

Ám így is csak a reményt sikerült megőriznie a hajrára, a ZTE játékosai egyszerűen képtelenek voltak rontani, míg a másik oldalon Taylor, illetve a rutinos Horváth próbálta cipelni csapatát, de ahogy fáradtak, úgy hibáztak ők is egyre gyakrabban.

A játékvezetők eközben még egy kicsit igesebben fújtak, mint az első félidőben, ember legyen a talpán, aki követni tudta a technikaikat. Azt viszont nem állíthatjuk, hogy egyik vagy másik csapatot segítették volna, mindvégig kiegyensúlyozottan és következetesen tévedtek.

Például Drungilasnak, a vendégek centerének második, kiállítást érő technikaija is elég véleményes volt. Ugyanakkor – semleges szurkolóként – az öltözőkulccsal leballagó litván látványáért még egy kicsit hálás is voltam a játékvezetőknek.

Ami a végjátékot illeti, két perccel a vége előtt a nagyot küzdő Vasasnak valahogy sikerült hat pontra faragni a különbséget, ám ekkor a békebeli testalkatú Mohácsi is behintett egy triplát, amivel gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Különösen, hogy az ezt követő Taylor betörés kimaradt, míg a zalaiaktól Szabó egy hármassal megadta a kegyelemdöfést.

Ekkor már a zalai közönség is el-elfeledte Pachert, ilyenkor kiderült, hogy ennyi energiával, és valamivel normálisabb hozzáállással akár még igazi hangulatot is tudnának teremteni. Mondjuk a "parasztok nincsen hangotok" egy kicsit furcsán hangzott, miközben a szembelévő oldalon tizenéves srácok és a szüleik pislogtak, hogy mi van.

A lefújás után aztán volt nagy ünneplés a kék-fehéreknél, míg a hazai tábor megértően vette tudomásul az újabb vereséget, legtöbben közülük tisztában vannak vele, hogy az ő klubjuk alapvetően egy újonc nevelőegyesület, míg a ZTE évtizedek óta kőkeményen az eredményekre hajt a legjobbak között.

Búcsúzóul a zalai szurkolók még egy kicsit megtalálták a pályán lézengő Pachert, sőt Thompsont is, a kosarasok pedig levonulás közben megpróbáltak velük leszervezni egy gyors randevút a folyosón, de aztán a társaik belökdösték őket az öltözőbe.

Itt egy kis részlet a levezető üzengetésből (Pacher a palánk alatt, kék-piros mezben):

A Vasas edzője, Sárosi Bulcsú csapata védekezésével volt leginkább elégedetlen, külön említve, hogy rendre lemaradtak a hármasokról. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a ZTE ellen nehéz védekezni, mert egy több opciós csapat, így hiába sikerült például kikapcsolniuk az egyik legerősebb játékosukat, Ubillát, mások léptek a helyére. Thompson korán begyűjtött három hibája pedig szintén nem segített.

Vasas Budapest - Zalakerámia ZTE KK 87-96 (20-19, 23-31, 23-26, 21-20)

Budapest, Sport11, 500 néző
V.: Pálla Z., Ádám J., Goda L. (Dr. Gincsai)

Vasas: R. TAYLOR 25/9, HORVÁTH Á. 14/6, Thompson 9, Garamvölgyi 2, PACHER 27/12. Csere: Katona 6/3, Moravcsik -, Andrássy 4/3.

ZTE: UBILLA 12/3, NORFLEET 27/18, Benke 12/6, Szabó Zs. 8/6, Drungilas 7. Csere: MOHÁCSI 13/6, KERPEL-FRONIUS 17/9.

Kiállítva: Drungilas (35. perc)