Szurkolót vert a lelátón az NBA-legenda

2017.02.09. 09:43

Sikerült botrányt csinálnia Charles Oakley-nak, a New York Knicks egykori lepattanózó legendájának korábbi csapata szerdai, Los Angeles Clippers elleni meccsén, amikor a lelátón került verekedésbe. Egyes források szerint a Knicks-tulaj James Dolant akarta megtámadni, mások szerint egy csoport szurkolónak ment neki, de az biztos, hogy bilincsben kellett elhagynia az arénát, miután a csapat elnöke, Phil Jackson sem tudta lenyugtatni. A rendőrség háromrendbeli testi sértés miatt emelt vádat ellene.

Oakley 10 évet játszott a Knicksnél, 1994-ben All-Star is volt, és úgy majdnem 10-es a meccsenkénti lepattanóátlaga (9,5) 19 szezon után, hogy az utolsó három szezonjában már alig játszott.

Szerencsére a többi pályán inkább a játék okozott izgalmat. A Kings-center Willie Cauley-Stein például az év egyik legszebb zsákolását hozta össze, egészen messziről, őrületes erővel vágta be a labdát a Celtics elleni meccsen.

Cauley-Stein egyéni megmozdulására a Cleveland Cavaliers egy remek akcióval vert rá: Kyrie Irving egy remek csellel hozta zavarba a Pacers védőit, majd az így üresen maradt, palánkra törő LeBron Jamesnek passzolt. James viszont nem zsákolt, inkább messze kint álló Kyle Korvernek tette vissza a labdát, aki sima hárompontost dobott. Korver emellett még hét triplát dobott a meccsen, amit nagyon simán nyert meg a címvédő.

Eredmények

Sacramento Kings-Boston Celtics 108-92

Golden State Warriors-Chicago Bulls 123-92

New York Knicks-Los Angeles Clippers 115-119

Memphis Grizzlies-Phoenix Suns 110-91

New Orleans Pelicans-Utah Jazz 94-127

Minnesota Timberwolves-Toronto Raptors 112-109

Milwaukee Bucks-Miami Heat 88-106

Detroit Pistons-Los Angeles Lakers 121-102

Brooklyn Nets-Washington Wizards 110-114 - hosszabbítás után

Atlanta Hawks-Denver Nuggets 117-106

Philadelphia 76ers-San Antonio Spurs 103-111

Indiana Pacers-Cleveland Cavaliers 117-132