Olimpia 2004

Cseh László hat századra volt az ezüsttől

2004. 08. 19., 19:35 | Frissítve: 2004. augusztus 19., csütörtök 19:46

A 400 vegyesen szerzett bronzérme után a 19 éves Cseh László 200 vegyesen magyar csúccsal a negyedik lett, a másodiktól hat századdal maradt el.

Cseh László a harmadik idővel(1:59.65) került be a 200 vegyesen, a verseny favoritja, Michael Phelps és az ugyancsak amerikai Ryan Lochte előzte meg. Cseh a szerdai elődöntő után úgy nyilatkozott: megcélozza a második helyet. Esélyeit táplálhatta, hogy Lochte csak hét századdal volt gyorsabb nála.

Cseh a májusi madridi Európa-bajnokságon versenyzett először a rövidebbik vegyes számban, és magabiztosan lett a kontinens legjobbja. (A mostani fináléban rajta kívül mindössze egy európai volt, a litván Janusaitis.)

Cseh a hármas pályán ugrott a vízbe, a pillangón Phelps nagyon kevéssel hagyta maga mögött, harmadikként fordult, de az ötven méter hát után már a második pozíció volt az övé. A mellúszás után a negyedik volt, a hajrában azonban nagyon rákapcsolt, de végül egy nem túl szerencsés benyúlással hat századdal elmaradt a második, néggyel pedig a harmadik helytől. A 24 nappal az olimpia előtt lábtörést szenvedő Cseh nagyszerű magyar csúcsa, 1:58.84 ennyire volt elég. A második helyen Lochte, a harmadikon a trinidadi Bovell lett.

A győzelmet a végig vezető Michael Phelps gyűjtötte be, eredménye 1:57.14.

"Nem tudom elhinni, a sors nem engem választott ki idén. Minden páros évem rosszul sikerül. Kegyetlen érzés lemaradni ennyivel az érmekről. Most még nem tudok örülni, talán majd akkor igen, ha egyszer én leszek a legjobb!" - mondta lihegve a Mágyar Rádiónak.

N;
hirdetés