Olimpia 2004

Janics Natasa élvezi, hogy aranyakat várnak tőle

Barátnők azért nem lettek Kovács Katival

2004. 08. 10., 09:49 | Frissítve: 2004. augusztus 10., kedd 15:53

Janics Natasa a két évig verhetetlen Kovács Kati legyőzésével került be a magyar olimpiai csapatba, egyszersmind emelkedett a legnagyobb favoritok közé. A vajdasági születésű, 22 éves Janicsot nem gátolja, mi több, inkább feldobja, hogy aranyakat várnak tőle.

Janics Natasa előbb a szolnoki majd a szegedi válogatóversenyen is legyőzte ötszáz méteren a két éve egyéniben veretlen Kovács Katalint, ezzel biztosította be a helyét az olimpiára utazó kajakcsapatba. A vajdasági Janics a két győzelme között kapta meg a magyar állampolgárságot, így minden akadály elhárult athéni indulása elől. Párosban éppen Kováccsal kísérlik meg begyűjteni az aranyérmet.

Csodaszámba menő negyedik hely Sydneyben

Janics Natasa
A 22 éves Európa-bajnok Janics második olimpiájára készül, négy éve ugyanis még jugoszláv színekben a negyedik helyen ért célba, legyőzte többek között az akkori címvédő Kőbán Ritát. "Legutóbb nagy eredményt értem el, amikor negyedik lettem, de ott reálisan körülbelül a nyolcadik volt a cél. Most viszont nagyon csalódott lennék, ha csak a negyedik helyet csípném el" - taglalta az esélyeit Janics.

Nem titkolta, nagyon jó formában érzi magát, nagyon jó időket ért el a legutóbbi edzéseken, és egyáltalán nem éli át teherként, hogy ő a legfőbb aranyvárományosa az egész magyar küldöttségnek. "Kifejezetten szeretem, jó érzés, hogy aranyat, aranyakat várnak tőlem. Tudom, hogy képes vagyok megszerezni - így is állok hozzá -, és hogy jó állapotba kerültem" - jelentette ki.

Tökéletesen kiegészítik egymást Kovács Katival

Janics hozzátette, nem számolt azzal, hogy már idén összejöhetnek az álmai, inkább csak vágyott rá. A párosról szólva kiemelte, kiváló döntés volt, hogy Kovács Katival került egy hajóba.

"Hasonlóan kajakozunk, az összeszokásunkhoz nem kellett sok időnek eltelnie. Katinak jobbak a mutatói az állóképesség terén, én viszont, azt hiszem, gyorsabb vagyok. Ezáltal tökéletesen egészítjük ki egymást" - magyarázta.

Rekordidő párosban

A legyőzött világbajnokkal a pályán kívül sincsenek problémái, de azt se mondaná, hogy barátnők lettek. "Mindent alárendelünk a jó szereplésnek" - fogalmazott. Párosuk egyébként kimagasló időket ér el, pár napja egy perc harmincöt másodperc alatt teljesítették az ötszáz métert, ami rekordnak tekinthető.

Janicsot hozzátartozói nem kísérik el Athénba, de ez nem gátolja őt a jó szereplésben, mert nem tölt el hosszú időt Athénban, csak egy hetet.

Nagyon csalódott akkor lenne - ebbe amúgy bele sem mer gondolni -, ha nem állna dobogóra. Ugyanakkor az is kisebb csalódásként érintené, ha nem nyerné meg az egyéni versenyt.

N;
hirdetés