Olimpia 2004

Két év eltiltásra számíthat Kovács Zoltán

2004. 08. 26., 13:41 | Frissítve: 2004. szeptember 02., csütörtök 15:20

Kovács Zoltán súlyemelőt a doppingszabályok be nem tartása miatt marasztalták el, és kitiltották az olimpiai faluból - A NOB nemrég nyilvánosságra hozott, négyoldalas határozatából. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség általában két évre tiltja el a doppingszabályok ellen vétőket.

Nem számított esélyesnek
A 27 éves Kovács Zoltán, ötszörös magyar bajnok az olimpia előtt hosszabb ideig sérült volt. Sydneyben pontszerző, hatodik helyen végzett, akkor még a 94 kilós súlycsoportban. Világversenyen elért legjobb eredménye egy 2001-as Európa-bajnoki bronzérem. Athénban nem számított esélyesnek.
A 105 kg-os kategóriában induló Kovács Zoltán kedden első - érvénytelen - kisérlete közben megsérült és feladta a versenyt. A NOB doppingellenőrei ennek ellenére vizsgálatra kötelezték, Kovács azonban képtelen volt elegendő mintát produkálni, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fegyelmi kérdésekben illetékes testülete szerda este meghallgatást tartott, és csütörtök délelőtt kizárták a versenyből.

"A négyoldalas dokumentumban versenyzőnket nem doppingolásért marasztalták el, hanem a doppingellenőrzés szabályainak be nem tartása miatt" - mondta Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke, aki megerősítette a kizárás tényét.

"A teljes indoklást még nem ismerem, mert magam még nem láttam a dokumentumot, de a lényegét ismertették velem. Eszerint Kovács Zolit kitiltották az olimpiai faluból, az akkreditációját visszavonták, s utazik is haza."

További szankciók Kovácsnak

A NOB határozata alátámasztja a hazai szövetség elnökének értesülését. A magyar súlyemelőnek további szankciókra is számítania kell, mivel ilyen esetekben a sportági világszövetség -- ebben az esetben az IWF -- rendszerint két évre eltiltja a doppingvétséget elkövetőt a nemzetközi versenyektől.

N;
hirdetés