Olimpia 2004

Tollaslabda

2004. augusztus 11., szerda 17:25

Egyesben 32 induló, a párosoknál 23 férfi, 22 női és 22 vegyes páros áll rajthoz, országonként maximum hárman. Valamennyi számban egyenes kieséses rendszerben zajlanak a küzdelmek.

A téglalap alakú pálya méretei: 13,4 méter hosszú és 6,1 méter széles. A háló felső szélének a játéktér felületétől számítva a játéktér középvonala fölött 1,524 m az oldalvonalak fölött 1,55 m magasságban kell lennie. A vonalazásnál fontos tudni, hogy a tenisztől eltérően, a közvetlenül a háló mögé eső terület az, ahova nem lehet ütni a labdát adogatásnál.

Adogatni, tekintettel a háló és a pálya méreteire, kizárólag alulról lehet. Hasonlóan a röplabda hagyományos változatához, csak az adogató érhet el pontot.

Ezt a szabályt a játszmák rövidsége is indokolja, ugyanis férfiaknál tizenöt, nőknél tizenegy pontig tartanak a meccsek. Érdekesség, hogy a tizenharmadik (kilencedik) pont elérésekor öt, az utolsó előtti pont elérésekor pedig három pont hosszabbítást kérhet az azt előbb elérő játékos, ha az állás döntetlen. Ha nem teszi meg, a maximális pontérték elérésével egy pont különbséggel is befejeződik a játszma. Általában két nyert szettig tartanak a meccsek, de ez és a pontok száma is sokszor változó a félhivatalos versenyeken.

Páros játékban elvileg tizenöt pontig tart a küzdelem, s a pár tagjainak nem kötelező felváltva labdába érniük. Egy labdamenet természetesen addig tart, amíg földet nem ér a labda, vagy a hálóba nem üti valaki.

N;
hirdetés