Olimpia 2004

Öttusa

2004. 08. 11., 20:00 | Frissítve: 2004. augusztus 15., vasárnap 01:13

Az olimpiai öttusában csak egyéni versenyt rendeznek, egy nap alatt zajlanak le a küzdelmek, selejtezőket nem bonyolítanak, és csapatverseny sincs. A két nem viadalain 32-32 versenyző áll rajthoz, nemzetenként legfeljebb két fő.

Az öt szám sorrendje: lövészet, vívás, úszás, lovaglás, futás.

A fedett térben zajló lövészetben légpisztollyal lőnek az öttusázók, tíz méterről, húsz lövést adnak le. Lövésenként tíz, vagyis összesen kétszáz pontot érhetnek el. A lövések között legfeljebb negyven másodperc telhet el. 172 kör ezer pontot ér, ezen felül minden egyes körért tizenkét pont jár, illetve ugyanennyivel kevesebb, ha ennél alacsonyabb az eredménye.

Az öttusa vívószámának azért van különleges jelentősége, mert egyedül itt "vehetnek el" egymástól pontokat a résztvevők. Mindenki vív mindenkivel a párbajtőr szabályai szerint (vagyis az egész test találati felület) zajló küzdelemben a tizennyolc méter hosszú és 1,5-2 méter széles páston. Egy találatig folyik a küzdelem, legfeljebb egy percig. Ha nincsen győztes, akkor mindkét felet vesztesként könyvelik el. Együttes találat esetén mindkét találat érvénytelen, a vívók arról a pontról folytatják, ahol a találat pillanatában álltak. Huszonkét győzelem (a találkozók hetven százalékának megnyerése) ér ezer pontot, ha valaki ennél többet ér el, minden egyes sikerért huszonnyolc ponttal gazdagodik.

Az úszásban mindkét nemnél kétszáz méter a teljesítendő táv, szabadon választott úszásnemben. A pontszám kiszámításához az időeredményeket tizedmásodperc pontossággal kell rögzíteni. A férfiaknál 2:30.00 perc, a nőknél 2:40.00 ér ezer pontot. Ehhez képest plusz-mínusz 0,33 másodperc plusz-mínusz négy pontot ér. Hibás rajt esetén újraindítják a futamot, de a vétkestől negyven pontot levonnak.

A lovaglásban az öttusázók a 350-450 méter hosszú pályán, tizenkét akadályon tizenöt ugrást hajtanak végre a lovakkal. Megszerezhető maximális pontszám 1200 pont, egy verőhiba 28 pont, hatvanat vonnak le, ha a ló nem ugorja át az akadályt, negyvenet, ha a lovas leesik az állatról. A szintidő túllépése miatt másodpercenként négy ponttal sújtható a versenyző. A szám érdekessége, hogy lósorsolást tartanak, ugyanis a versenyzők nem saját állataikkal érkeznek. Két részletben zajlik a szám: egy lovat két versenyző lovagol meg.

Az egynapos verseny záró számának, a futásnak a négy versenyszám után élen álló vág neki elsőnek. A terepfutás során háromezer métert tesznek meg mindkét nem indulói. Az előző négy számban megszerzett pontokat átszámítják másodpercekre, és hendikep rendszerben, az így számított időközökben indítják - fordított sorrendben - a futókat: az utolsó helyezett kezdi a számot. (Ebben a számításban négy pont ér egy másodpercet.) A lebonyolításnak köszönhetően gyorsan kiderül a végső győztes személye: aki először ér célba, az olimpiai bajnok. A számot mindig nagy számolgatás előzi meg, ugyanis könnyen kalkulálható, mennyivel kell jobb eredményt elérnie a versenyzőnek ahhoz, hogy biztosan riválisa előtt végezzen. A férfiaknál a 10:00,00 perces eredmény ér ezer pontot, a nőknél 11:40,00. Minden másodperc plusz-mínusz négy pontot ér.

N;
hirdetés