Olimpia 2004

Röplabda

2004. augusztus 11., szerda 17:56

Csakúgy, mint négy éve, mindkét nemben tizenkét együttes indul, két hatos csoportban. A körmérkőzések után az első négy jut tovább, a negyeddöntőtől pedig egyenes kieséses rendszerben keresztbe játszanak egymással.

6-6 játékos egy-egy térfélen, a labdát csak ütni lehet és minden pont után forgás. Egy térfélen csak háromszor lehet beleérni a labdába, utána a háló másik oldalán van a labda helye.

A labda, térd felett a játékos bármely részét érintheti. A pálya két szabályos 9x9 méteres térfélből áll, melyet középen választ ketté az 1 méter széles és 9,5 méter hosszú háló, melynek a teteje 2,43 méter magasságban van. A háló két szélén 80 centiméterrel a háló magassága fölé nyúló antenna található, mely azt a sávot jelzi ahol a labda szabályosan áthaladhat az ellenfél térfelére.

A játék három nyert játszmáig tart (maximum 5 játszma lehet), a játszmák közötti szünet 3 perc. A játszmát az a csapat nyeri, amelyik előbb ér el 15 pontot, legalább 2 pont különbséggel, de maximum 17 pontig. Pontot csak a nyitó csapat szerezhet. Ha döntő játszmára kerül sor, a 17 pontos határ nem érvényes, és a fogadó csapat is szerezhet pontokat. A csoporton belüli sorrendet a szett, majd pontarány határozza meg.

N;
hirdetés