Olimpia 2004

Gerincsérvvel nyert olimpiát Majoros?

2004. 08. 27., 14:53 | Frissítve: 2004. augusztus 27., péntek 19:47

Az Index tudósítója az athéni magyar olimpiai sporttáborban járt, ahol az újdonsült olimpiai bajnokról, Majoros Istvánról kiderült, hogy szereti a Szécsi Pál slágereket, és hogy édesanyja fájó űrt hagyott az életében. Nagy vágya, így nem teljesülhetett, nem tudta magával vinni Görögországba, pedig anyja ott akart nyaralni.

"Jaj, ne tessék engem kérdezni, én most meg vagyok sértődve" - mondja Deák Bárdos Mihály édesanyja, amikor a voluagmeni magyar sporttáborba érkezünk. "Ilyen már rég fordult elő velem, hogy a Hegedűs Csaba ne puszilt volna meg" - mondja magyarázkodva, jószándékkal, korántsem haragosan.

Hegedűs újabb érmet is remél

Tekintse meg képeinket!
A századik magyar olimpiai bajnoki címet szerző Hegedűsnek persze megannyi a dolga, kísérnie kell a válogatott versenyzőket, az edzőket, és persze néhány jó szót mondani arról hivatalos keretek között, hogy a kötöttfogás után következik a szabadfogás az olimpián, és abban a szakágban ugyancsak éremeséllyel lép szőnyegre a kétszeres Európa-bajnok, Ritter Árpád.

És persze Hegedűs arról sem felejt el megemlékezni, hogy tizenkét évet kellett arra várni, hogy a sportág olimpiai bajnokot adjon a hazának. A sorozat megszakítója, Majoros István hatalmas tapsot kap.

Előkerül egy Szécsi Pál sláger

Amikor az utazási iroda által megszervezett társalgás túljut a hivatalos részén, a birkózók elnökükhöz híven egyre kötetlenebbé válnak, legurítanak néhány sört, és hagyják, hogy a szurkolók feltegyék olykor szokásos, olykor viszont elismerésre méltó kérdéseiket.

Az Index riportere elsőként az újdonsült olimpiai bajnokot, Majoros Istvánt választotta, annál is inkább, mert a harmincéves zseni elejtett egy félmondatot, ami így hangzott: "viharként tombol már a messzi távol". Bele sem gondolt, hogy lelki húrjait ezáltal megérinti a tudósítónak, aki ugyanezt a Szécsi Pál slágert szokta énekelni szabad idejében, illetve felkérésre a szerkesztőségben.

Gerincsérvvel nyert olimpiát

Az újságíró az alkalommal élve gyorsan kérdez: igazi birkózó-e az olyan, amelyiknek semmije nem fáj egy győztes olimpiai finálé után. "Hogy nem fáj semmim? El vagy tévedve!" - hangzott rá az egyértelmű válasz.

"Nem érzem igazán a kisujjamat a bal kezemen, a vállamban is vannak fájdalmak, az orvos azt mondja, gerincsérvem van. Ha így harcoltam végig az olimpiát, akkor különösen nagy tettet hajthattam végre" - mondja.

Édesanyját nyaralni akarta vinni

A bajnok nem iszik sört, arra viszont szívesen felel, hogyan emlékszik vissza a döntőre. "Biztos voltam benne, hogy nyerek, mert erős voltam, és hogy nem tud senki megállítani, ha betartom az utasításokat. Ezeket megtettem, és mint utólag megtudtam, én lettem Magyarország ötvenedik birkózó olimpiai bajnoka. Örülök, hogy már ezt senki sem veheti el tőlem" - értékelt a mini, körülbelül 160 centis óriás.

Majoros csak akkor kedvetlenedett el valamelyest, amikor a tízmilliós aranypénzről kérdeztük. "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem a pénzért csináltam, és szerintem az is hazudik, aki azt mondja: nem ezért gürcölt. Nekem csak egy fájdalmam van. Édesanyám már nem lehet velem, mert márciusban meghalt, így őt nem hozhattam el, ide, Görögországba, ahová mindenkor vágyakozott egy nyaralásra, de soha sem volt rá elegendő pénzünk. Hát, először is, őt elhoznám ide, a többi mellékes. Valószínűleg házat veszek, de ez nagyon távoli még, még az is lehet, hogy megnősülök, és elveszem Ágit, aki már majd hat éve velem van jóban, rosszban. Annyit viszont remélek, hogy még egyszer nem lesznek gondjaim a telefonszámlám befizetésével."

Balogh Gábor is büszke Majorosra

Hamarosan rajongói sem hagyják elveszni a bajnokot, és záporoznak hozzá a kérdések. Időközben megérkezik az öttusázó világbajnok Balogh Gábor, aki a nyakába borul a nálánál legalább harminc centivel alacsonyabb Majorosnak. A "hogy vagy, bajnok?" kérdésre értelemszerű válasz születik, majd Balogh hozzáteszi, büszke rá, mert hihetetlenül jól birkózott.

Miközben ők beszélgetnek, az időközben összeverbuválódott magyar kórus a hosszú éltetés és éljenzés után belekezd a "hej, élet, élet be jó élet, ez aztán az élet, ha megunom magamat" című múlhatatlanba, ami a himnuszhoz hasonlóan a bajnoknak szól. Vele együtt énekli ezt a csapat javarésze, előkerül Deák Bárdos, Virág Lajos, Berzicza Tamás és Füredy Levente is, akiknek most nem sikerült, de majd Pekingben alighanem újra próbálkoznak. (Virág egriként sört iszik, és mint mondja, ne haragudjon meg érte egyetlen földije sem.)

Deák Bárdosra nem haragszik az édesanyja

Elfogy a lecsó is, a sör és a viszki is kelendő, eközben pedig jómagam ismét Deák Bárdos mama oltalmazó karjai alá kerülök. "Ugye, nem vette komolyan, amikor a fiam magát látva azt mondta, hogy az ember mindig jobbat vár?" Mielőtt választ adhattam volna, ő csak annyit mondott: "képzelje, nekem, meg a lányomnak azt mondta a versenye után, hogy ne haragudjunk rá, hogy idáig feleslegesen elutaztunk, és nem nyert érmet nekünk, és nem láthattunk a dobogón. Hát lehet az ilyen fiúra haragudni?"

De még erre a kérdésre sem marad időm válaszolni, mert előkerült Hegedűs Csaba, aki most bepótolta az ünnepség kezdetén elmaradt csókot a mamának.

N;
hirdetés