Olimpia 2004

A MOB megvizsgáltatná Fazekas vizeletét

2004. 08. 26., 10:50 | Frissítve: 2004. szeptember 02., csütörtök 15:32

Az athéni magyar csapat vezetője, Molnár Zoltán levélben kérte a NOB orvosi és tudományos bizottságának elnökét, Patrick Schamasch-t, hogy "a helyzet tisztázásának érdekében" analizálják Fazekas Róbert hiányos vizeletmintáját.

A Magyar Olimpiai Bizottság azt szeretné elérni a NOB-nál, hogy az illetékesek elemezzék ki a diszkoszvetésben hétfőn aranyérmet szerzett Fazekas Róbert által szolgáltatott vizeletmintát, hogy az ügy minden szempontból tisztázódjon.

A minta analizálása eldöntené, doppingolt-e Fazekas

Az atlétát, mivel a versenye utáni ellenőrzés során az előírt 75 helyett csak 25 milliliternyi mintát adott, doppingvétség miatt kizárták az athéni olimpiáról, és megfosztották aranyérmétől.

"A magyar csapat nevében a következő kéréssel szeretnék önhöz fordulni. A sportszerető magyar közvélemény Fazekas Róbert kizárását nagyon nehezen tudja elfogadni. Éppen ezért tisztelettel arra kérném, hogy a versenyző által szolgáltatott 25 milliliter vizeletmintát analizáltatni szíveskedjék. Ez ugyanis hozzájárulna a helyzet tisztázásához, a hangulat megnyugtatásához, és ahhoz, hogy kiderüljön, volt-e a versenyző szervezetében doppingszer vagy sem. Szeretném remélni, hogy e kérésnek eleget tesz" - áll a Molnár Zoltán csapatvezető által aláírt, és a Patrick Schamasch-nak, a NOB orvosi és tudományos bizottsága elnökének címzett levélben.

Eddig nem ellenőrizték Fazekas vizeletét

Korábban Kamuti Jenő, a MOB doppingbizottságának vezetője úgy nyilatkozott, a 25 milliliter mintát a verseny után az előírtak szerint ellenőrizték, és negatívnak találták. Ezt az értesülést viszont szerdán cáfolta Schmitt Pál, a MOB elnöke, aki elmondta, Fazekas leadott vizeletét nem ellenőrizték. Molnár levele pedig egyértelművé teszi: Kamuti kijelentése félrevezető volt.

N;
hirdetés