CímlaponA rovat hírei |
Stockholm 19122004. 08. 04., 11:00 | Frissítve: 2004. augusztus 10., kedd 16:38
A NOB döntésének értelmében Berlin készülődhetett volna az ötös sorszámú játékokra, de a német rendezőcsapat 1909-ben visszatáncolt, mondván, képtelenek ennyi idő alatt felkészülni az eseményekre. Nem maradt sokáig árva a rendezvény, hiszen a svédek rögtön jelezték, hajlandók befogadni a hányattatott sorsú játékokat. Nem a levegőbe beszéltek, az első igazi, modern olimpiát rendezték - hiba nélkül.
V. Gusztáv svéd király, a sportok nagy barátjának vallotta magát, s ez a megteremtett feltételeken is látszott. Új olimpiai stadion épült, az atlétikában technikai újításokat vezettek be: a gépi időmérést (tizedmásodperces pontossággal) és a célfotót. A megnyitóünnepségen a sportolók országuk zászlaja és táblája alatt vonultak be. Ez utóbbi kisebb politikai vihart is kavart, ugyanis az osztrákok és az oroszok ellenezték Magyarország, Csehország illetve Finnország önálló felvonulását. Coubertin azonban felhívta a jeles(?) uralkodók - Ferenc József és II. Miklós - figyelmét, hogy a felsorolt államok nem gyarmatok, hanem csak az uralkodók közösek (a csehek még így sem úszták meg, Osztrák-csehek néven kellett bevonulniuk).
A stockholmi olimpiász legnagyobb alakjának egyértelműen egy oklahomai indián, Jim Thorpe bizonyult. A nem különösebben atlétikus, versenyzőtársai szerint nem is edzésmániás atléta - akit törzse csak Fényes Ösvényként ismert - óriási fölénnyel nyerte az ötpróbát, majd két nappal később 700 pont előnnyel lett a tízpróba bajnoka. V. Gusztáv (az aranyakon kívül) egy babérkoszorút adományozott neki, a következő fennkölt szavak kíséretében: "Uram, Ön a világ legnagyobb sportolója!" Thorpe válasza kevésbé volt magasztos: "Kösz, király!" Sokáig nem élvezhette azonban a népszerűséget, ugyanis kiderítették róla, hogy egyszer néhány dollárért baseballozott, így profinak minősítették és elvették aranyérmeit. (A NOB később rehabilitálta, s unokája visszakapta az érmeket.) Szülővárosát nem érdekelte ez a hetven éves intermezzo, felvette a sportoló nevét (Jim Thorpe Town) - a mai napig az egyetlen település, mely olimpiai bajnok nevét viseli.
Tovább csökkent az amerikaiak fölénye atlétikában. Bár Rose ismét bajnok lett súlylökésben (ezúttal a kétkezes változatban), nem ő volt az egyedüli triplázó: a svéd Eric Lemming gerelyhajításban szintén véghezvitte ezt a bravúrt. Sőt, Johannes Petteri Kolehmainennek egyetlen olimpia elég volt a triplázáshoz. A finn futó 5 és 10 kilométeren, valamint a 8 km-es terepfutásban is a dobogó legfelső fokára állhatott. Maratoni futásban viszont nem villogtak az északiak, a 45 fokos hőségben a legnagyobb nevek is feladták a küzdelmet, így a dél-afrikai Kenneth McArthur győzött. A forróságra jellemző, hogy a portugál Francisco Lazaro hőgutában meghalt_ A magyar csapat a korábbinál jóval nagyobb számban, 120 fővel utazott a svéd fővárosba. Kardozóinknak ismét nem akadt méltó ellenfele, Fuchs Jenő megvédte londoni bajnoki címét - mellette Békéssy Béla és Mészáros Ervin állhatott fel a dobogóra. Ezek után természetesnek számított, hogy csapatban is ismételtek. Meglepetést okozott viszont Prokopp Sándor, aki a hadipuskások aranyérmét vihette haza. Pedig nem volt egyszerű dolga, lévén, a hazaiak minden eszközt bevetettek, hogy sportolóik minél jobb helyen végezzenek. Hadipuskában például a svéd bíró "nem vette észre", hogy honfitársa távcsöves puskával lő_
Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor magyar ellen nyomták a svédet. Birkózásban Vargha Béla hiába fektette kétszer is (!) kétvállra ellenfelét, a bírók a svéd Ahlgrent hozták ki győztesnek - Varghának maradt a bronzérem. Még nála is rosszabbul járt Radvány Ödön, akinek ellenfelét olajjal kenték be tetőtől-talpig, így megfogni sem tudta. Volt olyan svéd birkózó, akinek nem kellett két legerősebb ellenfelével megküzdenie, ugyanis azok - a finn Asikainen és az észt Klein - 10 és fél órát meccseltek egymással, anélkül, hogy a bírók eldöntötték volna, ki a győztes. Utána nem tudtak kiállni a hazai Johannson ellen. Kellemes meglepetést okozott viszont tornacsapatunk, mely meglepetésre a második helyen végzett. Labdarúgóink is dicsőségesen térhettek haza, bár az első fordulóban kikaptak a későbbi győztes Nagy Britanniától - a döntőben a dánokat verték 4:2-re -, de a vigaszdíjat megnyerték, három-nullra verve a döntőben az osztrákokat. A focitorna gólkirálya a német Gottfried Fuchs lett tíz góllal - éppen ennyit lőtt a 16:0-ra végződött német-oroszon. Ehhez a mérkőzéshez hasonló komolytalanság kísérte a Coubertin által kikényszerített művészeti versenyeket is: két országból, két különböző szerző küldte el ugyanazt a verset_ Ahogy lenni szokott - a házigazda kitett magáért. Igaz, nagyon szoros küzdelemben, de a svédek maguk mögé utasították az amerikaiakat. A svéd fejlődés jól megfigyelhető, hiszen a soron következő játékokon is igen kitettek magukért, nem beszélve a téli olimpiákról... Dél-Afrika is beverekedte magát a tízes elitbe, és ez a tény jellemzi, hogy annak idején kiváló sportolóik voltak, elsősorban atlétikában. |