CímlaponA rovat hírei |
Stockholm 19122004. 08. 04., 11:00 | Frissítve: 2004. augusztus 10., kedd 16:38
A NOB döntésének értelmében Berlin készülődhetett volna az ötös sorszámú játékokra, de a német rendezőcsapat 1909-ben visszatáncolt, mondván, képtelenek ennyi idő alatt felkészülni az eseményekre. Nem maradt sokáig árva a rendezvény, hiszen a svédek rögtön jelezték, hajlandók befogadni a hányattatott sorsú játékokat. Nem a levegőbe beszéltek, az első igazi, modern olimpiát rendezték - hiba nélkül. ![]() A stockholmi olimpiász legnagyobb alakjának egyértelműen egy oklahomai indián, Jim Thorpe bizonyult. A nem különösebben atlétikus, versenyzőtársai szerint nem is edzésmániás atléta - akit törzse csak Fényes Ösvényként ismert - óriási fölénnyel nyerte az ötpróbát, majd két nappal később 700 pont előnnyel lett a tízpróba bajnoka. V. Gusztáv (az aranyakon kívül) egy babérkoszorút adományozott neki, a következő fennkölt szavak kíséretében: "Uram, Ön a világ legnagyobb sportolója!" Thorpe válasza kevésbé volt magasztos: "Kösz, király!" Sokáig nem élvezhette azonban a népszerűséget, ugyanis kiderítették róla, hogy egyszer néhány dollárért baseballozott, így profinak minősítették és elvették aranyérmeit. (A NOB később rehabilitálta, s unokája visszakapta az érmeket.) Szülővárosát nem érdekelte ez a hetven éves intermezzo, felvette a sportoló nevét (Jim Thorpe Town) - a mai napig az egyetlen település, mely olimpiai bajnok nevét viseli.
Tovább csökkent az amerikaiak fölénye atlétikában. Bár Rose ismét bajnok lett súlylökésben (ezúttal a kétkezes változatban), nem ő volt az egyedüli triplázó: a svéd Eric Lemming gerelyhajításban szintén véghezvitte ezt a bravúrt. Sőt, Johannes Petteri Kolehmainennek egyetlen olimpia elég volt a triplázáshoz. A finn futó 5 és 10 kilométeren, valamint a 8 km-es terepfutásban is a dobogó legfelső fokára állhatott. Maratoni futásban viszont nem villogtak az északiak, a 45 fokos hőségben a legnagyobb nevek is feladták a küzdelmet, így a dél-afrikai Kenneth McArthur győzött. A forróságra jellemző, hogy a portugál Francisco Lazaro hőgutában meghalt_ A magyar csapat a korábbinál jóval nagyobb számban, 120 fővel utazott a svéd fővárosba. Kardozóinknak ismét nem akadt méltó ellenfele, Fuchs Jenő megvédte londoni bajnoki címét - mellette Békéssy Béla és Mészáros Ervin állhatott fel a dobogóra. Ezek után természetesnek számított, hogy csapatban is ismételtek. Meglepetést okozott viszont Prokopp Sándor, aki a hadipuskások aranyérmét vihette haza. Pedig nem volt egyszerű dolga, lévén, a hazaiak minden eszközt bevetettek, hogy sportolóik minél jobb helyen végezzenek. Hadipuskában például a svéd bíró "nem vette észre", hogy honfitársa távcsöves puskával lő_
Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor magyar ellen nyomták a svédet. Birkózásban Vargha Béla hiába fektette kétszer is (!) kétvállra ellenfelét, a bírók a svéd Ahlgrent hozták ki győztesnek - Varghának maradt a bronzérem. Még nála is rosszabbul járt Radvány Ödön, akinek ellenfelét olajjal kenték be tetőtől-talpig, így megfogni sem tudta. Volt olyan svéd birkózó, akinek nem kellett két legerősebb ellenfelével megküzdenie, ugyanis azok - a finn Asikainen és az észt Klein - 10 és fél órát meccseltek egymással, anélkül, hogy a bírók eldöntötték volna, ki a győztes. Utána nem tudtak kiállni a hazai Johannson ellen. Kellemes meglepetést okozott viszont tornacsapatunk, mely meglepetésre a második helyen végzett. Labdarúgóink is dicsőségesen térhettek haza, bár az első fordulóban kikaptak a későbbi győztes Nagy Britanniától - a döntőben a dánokat verték 4:2-re -, de a vigaszdíjat megnyerték, három-nullra verve a döntőben az osztrákokat. A focitorna gólkirálya a német Gottfried Fuchs lett tíz góllal - éppen ennyit lőtt a 16:0-ra végződött német-oroszon. Ehhez a mérkőzéshez hasonló komolytalanság kísérte a Coubertin által kikényszerített művészeti versenyeket is: két országból, két különböző szerző küldte el ugyanazt a verset_ Ahogy lenni szokott - a házigazda kitett magáért. Igaz, nagyon szoros küzdelemben, de a svédek maguk mögé utasították az amerikaiakat. A svéd fejlődés jól megfigyelhető, hiszen a soron következő játékokon is igen kitettek magukért, nem beszélve a téli olimpiákról... Dél-Afrika is beverekedte magát a tízes elitbe, és ez a tény jellemzi, hogy annak idején kiváló sportolóik voltak, elsősorban atlétikában. |