CímlaponA rovat hírei |
Helsinki - A magyar csúcspont, 19522004. 08. 04., 10:55 | Frissítve: 2004. augusztus 10., kedd 16:02
Egy vékonydongájú futót ünnepelt 1952. július 19-én a világ. A sportolók közül elsőként életében szobrot kapott finn csodafutó, Paavo Nurmi gyújtotta meg az olimpiai lángot, s ezzel az ünnepélyes pillanattal kezdetét vette a XV. nyári olimpia. A versenyeket kissé megzavarta, hogy a Szovjetunió - mely utoljára 1912-ben, még Oroszországként vett részt olimpián - nem volt hajlandó beköltözni az olimpiai faluba, mondván nem közösködnek kapitalista sportolókkal. Természetesen ezek után a szocialista tábor többi országa sem közösködött az "imperialista kutyákkal", így két olimpiai faluban laktak a sportolók.
Az olimpia legnagyobb sztárját is a "Béketábor" adta a csehszlovák atléta, Emil Zatopek személyében. A londoni olimpián már egyszer győztes Emil Helsinkiben azóta is megismételhetetlen teljesítményt nyújtva győzött 10.000 méteren, négy nappal később 5.000-en, majd élete első maratoni futóversenyén is diadalmaskodni tudott, így három bajnoki címmel térhetett haza.
Az éremgyártást a mindössze 20 éves kalapácsvető, Csermák József kezdte, aki az ismeretlenségből előbukkanva világcsúccsal győzött, ráadásul ő hajította túl először a 60 méteres álomhatárt (60.34 m). A magyar atlétika akkori erejét az is mutatja, hogy 4x100-as férfiváltónk (Zarándi, Varasdi, Csányi, Goldoványi) a 3. helyen tudott végezni. Az uszodában aztán már csak a magyarokról beszéltek - legalábbis a nőknél. Szőke Kató megnyerte a 100 m-es gyorsúszást (Temes Judit harmadik lett), Székely Éva ("Sírni csak a győztesnek szabad!") a 200 mellet (Novák Éva a második), Gyenge Valéria a 400 gyorsot (Novák Éva itt is második), és a 4x100-as gyorsváltónak (Szőke, Novák É., Temes, Novák Judit) sem akadt ellenfele. Arról, hogy a férfiak se maradjanak szégyenben a vízben a vízilabdázók gondoskodtak, és szenzációs játékkal besöpörték az aranyat. Huszonnyolc éves svéd uralmat szakított meg a mieink öttusában, lerakva ezzel egy sikerfolyamat alapjait. A Benedek Gábor, Szondy István, Kovácsi Aladár trió a csapatarany mellett az egyéni ezüstöt (Benedek) és bronzot (Szondy) is hazahozta. Női tornászaink ekkor kerültek először rivaldafénybe (hogy aztán '56-ban Melbourne-ben taroljanak), s ez két aranyat jelentett: Korondi Margit felemáskorláton, míg Keleti Ágnes talajon (műszabadgyakorlat) diadalmaskodott. Nehézatlétáink már Helsinki előtt is szállították az érmeket, s itt sem hazudtolták meg magukat: birkózásban Szilvásy Miklós (1948-ban ezüstöt nyert) és Hódos Imre (az első fordulóban az akkori világbajnokot győzte le) szakította meg a szovjet uralmat (6 arany), ökölvívásban pedig Papp László London után már a második olimpiai aranyát nyerte. Helsinkiben nyerte első nagy tornáját az Aranycsapat, míg kardozóink folytatták a hagyományokat (1908 óta minden olimpián volt magyar kardarany), s ezúttal egyéniben Kovács Pál (2. Gerevich, 3. Berczelly), csapatban pedig a magyar válogatott győzött.
A 16 aranyérem mellett rengeteg ezüstöt, bronzot és egyéb helyezést nyertek a magyar sportolók, így nem meglepő, hogy az országok versenyében a harmadikok lettünk. Ezt a produkciót nehéz lesz felülmúlni.
N;
hirdetés
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
