CímlaponA rovat hírei |
Újra együtt az olimpiai család- Barcelona 19922004. 08. 04., 11:07 | Frissítve: 2004. augusztus 10., kedd 17:01
A szocialista rendszer bukása után először rendeztek olimpiai játékokat. Bojkott már nem zavarta a lebonyolítást, csupán Jugoszlávia nem lehetett jelen az ENSZ szankciók miatt. A magyar csapat, Helsinki után, a második legeredményesebb szereplését könyvelhette el.
A kilencvenes évek Spanyolország nagy évtizede volt. Amerika felfedezésének ötszázadik évfordulóján Sevilla világkiállítást, Barcelona pedig olimpiát rendezett. A katalánok nagyszerű rendezőnek bizonyultak, Juan Antonio Samaranch a NOB elnöke nem kevés honfiúi büszkeséggel jelentette ki a játék befejeztével, hogy a barcelonai volt minden idők legjobb olimpiai rendezése. A játékok remek hangulatban zajlottak, több kiemelkedő eredmény született.
A magyar úszóválogatott nagyszerű teljesítményt nyújtva öt aranyérmet szerzett. Széchy Tamás -akit edzői zsenialitása miatt úszópápakén tisztelt a világ- tanítványa Darnyi Tamás új világcsúcssal elsőként csapott célba 400 és 200 vegyesen egyaránt.
Öröm volt magyarnak lenni a birkózócsarnokban. A mieink számára tradicionális sportágban két aranynak is tapsolhattunk. Repka Attila 68 kilogrammban diadalmaskodott, míg Farkas Péter a nyolcvankét kilogrammosok versenyét nyerte meg. Amikor a dobogó tetején állva jóízűen beleharapott az aranyérembe -megvizsgálva valódiságát- egy ország zárta szívébe a bohém fiút.
Szabó Bence a vívóversenyeken magabiztosan aratott győzelmet a kard egyéni döntőjében. Az olasz Marco Marint mindkét csörtében valósággal leiskolázta. A tőr és a párbajtőr egyéni olimpiai bajnoki címét a franciák szerezték meg Omnes és Srecki révén, a női tőr aranyai pedig Itáliába kerültek Trillini vezetésével. Atlétikában az amerikai sprinterek nagy fölényét csupán az angol Linford Christie törte meg, száz méteren az ő nyakába akasztották a legfényesebb olimpiai medált. A női versenyek szenzációját jelentette, hogy először sikerült arab- afrikai hölgynek nyernie, Boulmerka 1500-on futott át elsőként a célvonalon, és szerzett bajnoki címet Algériának. 100-on az amerikai Gail Devers, 200-on honfitársa Torrence lett első helyezett. Csalódást okoztak pólósaink. Pedig nagy volt a fogadkozás, hogy húsz évvel a montreáli sikert követően ismételünk. Végül a kudarcnak számító ötödik helyen zártunk, a bajnoki címet Olaszország szerezte meg.
A házigazdáknak is volt miért örülniük. Labdarúgó-válogatottjuk a Kiko, Alfonso csatársorral 2-1-re verték Lengyelországot. Fernand Chaco 1500 méteren aratott hajrágyőzelme után valóságos fiesztát rendeztek a nézők az olimpiai stadionban. Vitorlázásban további elsőséget szereztek. A legnagyobb érdeklődést az amerikai profi kosarasok játékát kísérte. Magic Johnson, Jordan és Bird nevével fémjelzett Dream Team könnyed játékkal győzött. Tizenegyedik aranyunkat a kajakos lányok szerezték meg. A Mészáros, Donusz, Czigány, Kőbán négyes a verhetetlennek hitt, a Birgit Fischer-Shmidt által vezérelt német hajót előzte meg. |