Olimpia 2004

Ökölvívás

2004. augusztus 05., csütörtök 17:42

Először az i.e. 688-ban rendezett ókori olimpián szerepelt az ökölvívás. Az újkori olimpiákon 1904-ben jelentek meg először az ökölvívók, és az 1912-es stockholmi olimpia kivételével a mai napig szerepelnek. (A 24-es, 28-as és 32-es játékok egyben Európa-bajnokságnak is számítottak.) Az első szakmai szövetség 1920-ban alakult, mely 1946-ban változott Nemzetközi Amatőr Amerikai Ökölvívó Szövetségé (AIBA).

Időközben (1925-ben) megrendezték az első önálló Európa-bajnokságot, míg az első világbajnokságot 1974-ben rendezték. Az ökölvívásban is külön kategóriát képeztek a profik és az amatőrök, profik nem indulhattak az olimpiákon. Azonban számtalan olimpiai bajnok is akad, aki később a profiknál is jelentős sikereket ért el.

Az ötkarikás játékokon sokáig háromszor három perc volt a meccsidő, Sydney óta azonban ez négyszer két percre változott. A sportág legsikeresebb olimpiai szereplői a háromszoros bajnok Papp László, és a két kubai, az ugyancsak három győzelemmel bíró Stvenson és Savon.

N;
hirdetés