Olimpia 2004

Kerékpár

2004. augusztus 11., szerda 11:19

Annak ellenére, hogy a máig is működő Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) csak 1900-ban alakult, a sportág már az 1896-os olimpia műsorán is szerepelt. Akárcsak a kosárlabdában, itt is különváltak a profik és az amatőrök. (Előbbieknek már 1903-ban megrendezték, az azóta a legjelentősebb körversenynek számító Tour de France-ot.)

A kezdetben szerepelt többek között a 12 órás verseny is, ahol a megtett távolság után hirdettek győztest. 1904-ben kimaradt az olimpia műsorából, azóta azonban mindig jelen volt. Azóta több versenyszám is be-, illetve kikerült az ötkarikás programból. Napjainkban már tizennégy szám, többek között a mountain bike is szerepel a játékokon.

A kosárlabda Dream Team 92-es megjelenése a kerékpársport profijaira is jó hatással volt, hiszen azóta egyre többen szerepelnek az olimpián. Eddig az olimpiai siker volt jó ajánlólevél a profik közé, most többen is az olimpián vigasztalódnak egy rosszabbul sikerült szezon után.

N;
hirdetés