Olimpia 2004

Vívás

2004. augusztus 05., csütörtök 18:11

Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Vívó Szövetség csak 1913-ban alakult, a sportág már az 1896-os athéni játékokon szerepelt az olimpia műsorán. Azóta is valamennyi játékokon szerepelt. Kezdetben csak a férfiak számára rendeztek tör, kard és párbajtőr versenyeket, majd 1912-ben már a párbajtőrözőknél és a kardozóknál a csapatverseny is a programon volt.

1924-ben a női tőrözők is pástra léptek, azonban a női csapatversenyek csak az 1960-as római játékokon debütáltak. 1921 óta tartanak Európa-, majd 1937 óta világbajnokságokat. Az olimpiák műsorán a női párbajtőr mutatkozott be a legkésőbb, hiszen csak 1996-ban szerepeltek először Atlantában.

Időközben rengeteget változtak a szabályok, a győzelmet jelentő találat számtól kezdve a lebonyolításig. Kezdetben a francia, olasz magyar vívók uralták a sportágat, a későbbiek folyamán azonban a szovjet (majd orosz) versenyzők is jelentős szerepet töltöttek be.

N;
hirdetés