Olimpia 2004

Torna

2004. augusztus 05., csütörtök 18:10

A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) elődje, az Európai Torna Szövetség 1891-ben alakult, és a sportág már az első újkori olimpián szerepelt. Az akkori nyolc számból öt (lólengés, gyűrű, korlát, nyújtó, lóugrás) ma is szerepelnek a programban. Külön érdekesség, hogy amíg 1900-ban csak összetettben, négy évvel később már tizenkét számban hirdettek eredményt.

A nők az 1928-as játékokon kapcsolódtak be az olimpia műsorába. 1936 óta a mai hat szer szerepel a férfiaknál, míg a hölgyek 1952-ben tornáztak először szerenként is. A nőknél a mostani rendszer 1960-ban alakult ki. A sportág fejlődése azóta is töretlen, napjainkban is számtalan új elem kerül be egy-egy gyakorlatba.

N;
hirdetés