Ha izmosabb is a gladiátor, attól még az oroszlán nyer

A világ jelenlegi legjobb sakkozója, a norvég Magnus Carlsen azt mondta egyszer:

Utálom a számítógépeket, mert mindig hülyeségeket lépnek, de mindig legyőznek.”

A sakkozás legjelentősebb doppingjának a számítógépeket tartják, mert a sakkozás fejlődését korábban elképzelhetetlen pályára állította. Olyan segítséget kapnak a sakkozók az adatbázisokból, amiről korábban álmodni sem mertek.

A számítógépek kifejezés persze inkább gyűjtőfogalom, ami a gépeket és programokat egyaránt ötvözi. Például a neten elég sokfelé lehet találni olyan programokat, amik olyan erősek, hogy egy átlagos játékosnak azonnal elmegy a kedve attól, hogy hosszú távon folyamatosan megmérkőzzön velük.

Ahogy kutakodtam, rátaláltam a Fritz12-re, amit le is töltöttem, és a partikban nagyjából a 20. lépés után más többnyire vaskos mínuszba, azaz vesztett állásba kerültem. A program így jelzi, hogy a sötét jobban áll. A megnyitás után pár lépésig tudtam tartani az igen enyhe pluszt, vagyis mondjuk a 0,06-ot, utána azonban aprólékosan szétszedett.

Kállai Gábor nagymestert, a korábbi kapitányt hívtam segítségül, hogy ugyan mérje már le ennek a könnyen hozzáférhető programnak az erejét.

Attól, hogy az oroszlán elé egy erősebb, netán izmosabb gladiátort hajítanak, még az oroszlán fog nyerni”

- ezzel gondolattal érzékeltette, egyoldalú küzdelemre számít, és előre jelezte, nagyon meg kell szenvednie még a döntetlenért is.

Igaza lett.

Az első partit én választottam neki, a szicíliai megnyitás Paulsen változát, vagyis egy nyílt állást, és ha a huszadik lépésben árnyalatnyi fölényben is volt a világos, vagyis Kállai, aki ugyanakkor fanyarul megállapította, mire behozok egy pohár vizet, nyugodjak meg, el fog múlni. Így is lett, gyorsan hátrányba került, és próbált döntetlenre menteni a lépésismétlésekkel, de nem sikerült neki.

Aztán ő választhatott egy partit, és a lényegesen zártabb király-indiai megnyitásba terelte Fritzet, de a számítógép 10 lépésre mindössze 10 másodpercet használt fel, egyértelműen kottából játszott, amiben semmi meglepő nincs.

Ha esetleg rosszat lépnék, ami nincs betáplálva, az könnyen lehet, hogy összezavarná, de öt lépés múlva már megtalálná rá az ellenszert.

Majd gyorsan visszavenné a kezdeményezést, és folyamatosan támadna, nyomná és feszítené, majd szétroncsolná az állásomat, amire nekem nem lenne válaszom. Teljesen mindegy, hogy előzőleg már hányszor játszottam le ezt a változatot. Felőrölne. Bár az állás értékelésének számai is becsapósak kissé, mert meggyőződésem, az is a lélektani hadviselés része, hogy kiírja, mennyivel állok rosszabbul, noha könnyen lehetne egyenlőre menteni egy állást.”

Az MTK-ban edzősködő Kállai úgy tippelte, hogy 2800-as lehet ez a neten minimális keresés után megtalált program. Vagyis ha neki most 2450-es valós élő pontszáma van, annyival erősebb a Fritz ezen változata – ez még nem is a legjobb -, hogy 10 partiból ő jó esetben kétszer hozna ki döntetlent.

A fizetős programok 3200-as pontszámmal rendelkeznek, amihez viszonyításként a cikk elején említett Carlsen a valaha volt legmagasabb pontszámot érte el, de így is csak 2850-ig jutott el. Vagyis a világbajnokra is gyakori vereségek várnának, bár ő nyilván olyan virtuóz és váratlannal zavarja össze a gépet, amire előre nem lehet felkészülni.

Vissza a táblához: a király-indiai partit egyébként feladta Kállai, majd utána egy angol megnyitással lepte meg Fritzet, és most szó szerint kell érteni a meglepetést.

És akkor végre a döntetlen

Jól állt a megnyitás után, a középjátékban is derekasan harcolt, a végjátékra pedig úgy fordultak rá, hogy neki gyalogelőnye volt valamint futója és bástyája, míg Fritznek gyaloghátránya ezzel szemben minőségelőnye, két bástyája miatt. Lépésimétléses döntetlen alakult ki, és a program azt is mondta, hogy köszöni a partit.

„Az angol megnyitásban azért könnyű tartani egy olyan állást, ahol a hadseregek legfeljebb egy ponton érintkeznek, míg a szicíliai védelemben kódolva van a nyitott centrum miatt miatt a kaszabolás, és ezek a programok el is végzik elég gyorsan a feladatukat. Ezt a partit megnyerhette volna hosszas küzdelem árán egy nálam jobban felkészült nagymester, de a döntetlen nekem azt jelentette, hogy legalább nem volt teljes az arcvesztésem ilyen rövid idő alatt” - ironizált az utolsó mondatával.

Kállai kifejtette, a legutóbbi bakui olimpián már a játszmákat utólagosan megvizsgálták, hogy valaki úgy játszott-e mint egy számítógép. Ha gyanakodnak a felügyelők, lefuttatják a partit. Az ugyanis nem túl valószínű – az emberi agy sajátossága miatt -, hogy valaki mindig pontosan azt lépi, amit a számítógép lépne. Ilyenkor nyilván felmerül a csalás gyanúja, hogy rejtett segítséget kap valamilyen formában.

A legextrémebb példa az volt, amikor Rudolf Annát teljesen alaptalanul azzal támadták meg külföldön a versenytársai,

A nemzetközi szövetségnek ilyenkor szokása az alaptalan vádaskodót büntetni, ami Kállai szerint nem rossz út.

Úgy látszik, hogy kockázatos lehet, ha valaki önmagához képest kiugróan jól játszik, hiszen rögtön támadások kereszttüzébe kerülhet, holott csak a memóriájával jegyzett meg, készített elő partikat, lépéseket, amiket a gép felkínált a felkészülési időszakban.

„Érdekes, hogy manapság a komputeres csalás lehet olyannyira kifinomult is, hogy a parti alatt tiltott számítástechnikát használó sakkozó olykor tudatosan nem a legjobbat lépi, hogy elkerülje a gyanút, de persze a csaló teljesítménye így is garantáltan megugrik. A második világháborúban, amikor már a szövetségesek – sakkozók bevonásával - megfejtették a németek Enigma-kódját, akkor bizonyos szempontból hasonló volt a helyzet. Nem fedhették fel, hogy az Enigma-kód megfejtése után szinte minden ellenséges információ birtokában vannak, mert akkor a németek azonnal gyanút fogtak volna, és más metódust használnak. Ezért a szövetségesek csak olyan mértékben tettek keresztbe a németeknek, ami még elhihető volt. A hasonlat nyilvánvalóan rossz, hiszen a jó és a rossz oldalak a példákban felcserélődnek, mégis érdekes, hogy bizonyos küzdelmi vagy versenyhelyzetben a jól informáltságot vagy a kiugró potenciált tanácsos lehet elrejteni.”

A kedvenc példája a gép és az ember harcáról a Topalov-Anand 2010-es, szófiai vb-döntőhöz fűződik. A bolgárnak ugyanis hazájában a legfelkészültebb akadémikusok raktak össze egy óriási teljesítményű csúcsszámítógépet. Ez a számítógép segítette a bolgárt az utolsó, mindent eldöntő játszmára történő felkészülésében is, melyen a világos bábuk mögé ülhetett. Erre ebben a döntő helyzetben mit játszott meg Anand?

"Egy olyan változatot porolt le, ami a huszadik század fordulóján Emanuel Lasker (1868-1941) jellegzetes lépése volt. Lasker még Albert Einstein barátja volt, így egy száz évvel korábbi változatból jött ki sikeresen Anand és lett az övé a világbajnoki cím. Úgy látszik, hogy a múlthoz való visszanyúlás is képes vakos meglepetésekre még a legmodernebb korban is.”

Ennek lényege: egy nagymester és egy számítógép egymást kiegészítve gondolkodik, azaz sakkozik, természetesen egy másik nagymester és számítógép ellen. A nagymester az érzékére van bízva, mit lép meg azok közül, amit a gép felajánl. Szélsőséges esetben egy játszma itt arra is rávilágíthat, kinek jobb a programja vagy kinek hatékonyabb a feladatra szabott számítógépe.

„Inkább a nagymester ereje jönne ki szerintem, mert egy bizonyos szint fölött döntően fontos a sakkérzék. És ha már a sakkérzéknél tartunk. Az augusztus 14-én, St. Louisban (Egyesült Államok) visszatérő Garri Kaszparovnak ott van a kezében Botvinniktől Talon át Karpovig az egész sakktörténelem, annak minden értékével és kincsével együtt.

Ezért is izgat most mindenkit, mire fog jutni a gépen felnőtt ifjúsággal szemben.

Az a rapid verseny választ ad a kérdésre. A mi korosztályunk előtt Kaszparov még mindig a legnagyobb bajnok. Természetes, hogy neki drukkolok. De azért a számítógépeket sem utálom” - összegzett Kállai.