Ábrahám
14 °C
31 °C

Szávay, Czink továbbjutott Monterreyben

2009.03.03. 21:57 Módosítva: 2009-03-04 13:08:50

A két magyar gyakorlatilag egy időben kezdte a meccsét a monterrey-i tenisz torna első fordulójában, Szávay Ágnes a centerpályán, Czink Melinda a kettesen. Egyaránt magabiztosan nyertek.

Czink Melinda az orosz Alla Kudrjavceva ellen lépett pályára. A világranglistán 71. orosz rögtön brékkel kezdte a meccset, de Czink egyből válaszolt. A 42 percig tartó első játszmában csak hétszer sikerült az adogató előnyt érvényesíteni, de ebből a csatából a magyar lány jött ki jobban, 4-3-al, így 7-5-re nyerte az első játszmát.

Másodikban Czink egész egyszerűen lemosta ellenfelét. 2:0 után még elveszítette egyszer az adogatást, de attól kezdve mindent ő nyert. 64 perc játék után a meccsért adogatott, és egészen simán behúzta. Czink így könnyedén jutott a második körbe, ahol a magyarok immár mumusának számító, kínai Cseng Csie lesz az ellenfele, aki a lengyel Urszula Radwanskát győzte le az első fordulóban. A lengyel teniszező nővére az első helyen kiemelt Agnieszka Radwanska is egyből kiesett, a szintén kínai Li Na győzte le a világranglista-10. lengyelt

Szávay Ágnes ellenfele a francia, szintén szőke, Pauline Parmentier volt. A francia a 76. helyen állt a világranglistán a torna előtt.

Szávay 1:1 után brékhátrányba került, de rögtön, a következő gémben visszavette, sőt 3:2 után elvette ellenfele adogatását, majd 5:2 után az első szettért fogadott és az alig félóra alatt véget ért első játszmában harmadszor is brékelt, így nyerte az első játszmát.

A második játszmában is magabiztos volt a magyar, 3:2 után brékelt először, majd 5:2-nél megint csak, immár a meccsért fogadott. 3 meccslabdája volt, az elsőt hozta. Nagyon könnyen jutott a második körbe. Szávay Ágnes következő ellenfele a selejtezőből felkerült, amerikai Vani King lesz, aki a cseh Zakopalovát verte.

Mindkét magyar lány nagyon magabiztosan tudta le első körös ellenfelét. Külön öröm, az egyre jobb formába lendülő Szávay teljesítménye, akinek győznie kell amerikai ellenfele ellen, míg Czinktől bravúr kell, ha tovább akar jutni. Utána már csak egy-egy meccset kell nyerni a két lánynak és jöhet a magyar elődöntő.

Eredmények

Monterrey Open, Monterrey, Mexikó, International Series (a pénzdíj: 220 ezer USD)

Női egyes, 1. forduló: A. Radwanska (lengyel, 1.)- Li Na (kínai) 6:7(5), 6:4, 0:6, Groth (szlovák)-Cetkovska (cseh) 3:6, 2:6, Torres Sandoval (mexikói)-Safarova (cseh) 4:6, 1:6, Erakovic (új-zélandi)-Kirilenko (orosz, 8.) 4:6, 3:6, Pennetta (olasz, 3.)-Craybas (amerikai) 6:1, 6:0, Zahlavova Strycova (cseh)-Grönefeld (német) 6:3, 2:6, 7:6(4), Rus (holland)-Vinci (olasz) 4:6, 6:2, 2:6, Peer (izraeli)-Benesova (cseh, 6.) 4:6, 2:6, Dulko (argentin, 7.)-Dechy (francia) 6:4, 7:5, Koritceva (ukrán)-Wienerova (szlovák) 6:4, 6:1, Czink (magyar)-Kudrjavceva (orosz) 7:5, 6:1, U. Radwanska (lengyel)-Cseng Csie (kínai, 4.) 3:6, 3:6, Szávay (magyar, 5.)-Parmentier (francia) 6:2, 6:2, Zakopalova (cseh)-King (amerikai) 1:6, 4:6, Gallovits (román), Rybarikova (szlovák) 4:6, 6:3, 3:6, Krajicek (holland)-Bartoli (francia, 2.) 2:6, 4:6.