Jácint
16 °C
33 °C

Tsonga és Ferrer is Budapesten játszik

2013.09.10. 11:24

A Grand Slamekről és a legfontosabb tornákról is jól ismert mostani sztárokkal és régi nagy játékosokkal készül a december 3-án a Papp László Budapest Sportarénában tartott 6. Tennis Classics.

A teniszvilág jellegzetes és meghatározó figurái érkeznek majd Budapestre: a Top10-ből itt lesz a világranglista 4., és fáradhatatlan játékáról ismert, idei Roland Garros-döntős David Ferrer, valamint a ranglista 8., egyszerre szórakoztató és a legjobbakra is veszélyes Jo-Wilfried Tsonga. Rajtuk kívül a műtétje után is a legjobbak közé visszatérő, 13. Tommy Haas, és a korábban a legjobb tízbe is bejutó, most éppen 48. ciprusi showman, Markosz Bagdatisz is jön a tornára.

A szervezők újításként az eddig megszokott bemutatómeccsek helyett ráadásul egy miniversenyt találtak ki nekik: a négy játékos egy-egy elődöntőben mérkőzik meg, a két győztes pedig még a döntőben is összecsap egymással.

A legendák mérkőzését a hétszeres Grand Slam-bajnok Mats Wilander – a három évvel ezelőtti Tennis Classics visszatérő résztvevője –, és a kétszeres US Open-bajnok és volt világelső Pat Rafter játsszák majd. A komoly meccsek mellett megint lesznek könnyedebb pillanatok is, az elődöntőkben alulmaradt két játékos a két szeniorral kiegészülve páros bemutatót játszik a döntő előtt.

Taróczy Balázs versenyigazgató az Indexnek elmondta, hogy terveik szerint lesz magyar vonatkozás is a 6. Tennis Classicson, ez azonban még szervezés alatt van. Azt is megerősítette, hogy idén lesz az első olyan év, amikor az iráni-francia Manszúr Bahrami nem lesz látható a tornán.