Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Federer megnyerte a Davis Kupát a svájciaknak

2014.11.23. 15:09 Módosítva: 2014-11-23 15:26:03

Éppen egy héttel azután, hogy hátsérülés miatt vissza kellett lépnie az évzáró teniszvébé döntőjétől Londonban, Roger Federer impozáns játékkal megnyerte a svájciaknak a Davis Kupa-döntőt a franciák ellen. Ezzel a világranglista 4. Stan Wawrinkának is sokat köszönhető Svájc az országonként rendezett csapatverseny 114 éves történetében először tudott győzni, a 17-szeres Grand Slam-bajnok gyűjteményébe pedig ez a hiányzó nagy győzelem is bekerült.

A svájciak szombaton jó taktikai húzással Federert és Wawrinkát küldték fel a párosra is a franciák ellen, győzelmükkel pedig 2-1-es vezetésről várhatták a sorsdöntő vasárnapot, ahol így elég volt a két egyes mérkőzésből egyet megnyerniük a végős győzelemhez.

Nem sok jót ígért ugyanakkor nekik, hogy Federer a kevés edzés és a pénteki óvatosabb játék – és a brillírozó Gaël Monfils elleni vereség – után szombaton már nagyon fittnek tűnt, míg ellenfele éppen az a Richard Gasquet volt, aki a párosban többször is bizonytalankodott. Gasquet-hoz egyébként vészmegoldásként nyúlt Arnaud Clement kapitány, miután Jo-Wilfried Tsonga kisebb könyöksérülés miatt nem vállalta a játékot, csak a csapattagok között szurkolt a franciáknak.

A lille-i Pierre Mauroy stadion új rekordot jelentő, 27 448 nézőjének zöme hatalmas ovációval fogadta az elején Richard Gasquet minden pontját, de nem sokáig tarthatott a felhőtlen örömük: Federer rögtön 1:1-nél lebrékelte a franciát, aki ugyan megfordított egy adogatójátékot 5:3-nál, de a svájci semmire szerválta ki a játszmát.

Az elmúlt hetek keménypályás tornái után vasárnapra már a lille-i salakon is otthonosan mozgó Federer nyomása alatt a második szett elején is megtört Gasquet, ezúttal már mindjárt az első gémben brékelőnyt szerzett a svájci. Gasquet alig-alig tudott pontot nyerni Federer adogatásánál, sorozatban hozott semmire gémeket a svájci. A közönségben felzendülő „Allez, Richard!" kórus ellenére sem tudta elkerülni Gasquet, hogy másodszor is elbukja az adogatását, így pillanatok alatt kétszettes előnybe került Federer.

A harmadik játszma elején erőt adott Gasquet-nak, hogy sikerült bréklabdákról megfordítania az első adogatását, és Federer néhány hibájával sikerült egyenlőig is eljutnia ellenfele szervájánál, de ez volt a legtöbb, amire képes volt. 2:2-nél megint odatette magát Federer, brékelte Gasquet-t és utána mintatenisszel hozta a saját szerváját. 4:2-nél megint bajba került Gasquet, és a „Richard, Richard!" kórus minden szurkolása sem volt elég, hogy megfordítsa az adogatását. Federer végül megint semmire, egy pazar rövidítéssel fejezte be a meccset.

A salakon elterülve ünnepelte győzelmét, majd pedig könnyekkel a szemében ünnepelt együtt a több ezer svájci nézővel és a csapattársakkal: Wawrinkával, Marco Chiudinellivel, Michael Lammerrel és a kapitánnyal, jóbarátjával, Severin Lüthivel. Wawrinkának legalább olyan nagy szerepe volt a győzelemben, mint Federernek, pénteken a világranglista 2. svájci veresége mellett csapattársa fontos győzelmet hozott Tsonga ellen.

A franciáknál viszont egyedül Monfils nyújtott igazán jó teljesítményt, neki azonban vasárnap már nem kellett pályára lépnie a második mérkőzésen, hiszen Federer győzelmével eldőlt a döntő.