Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Sarapova már hétfőn újra teniszezik

2016.10.05. 21:06

Az ötszörös Grand Slam-bajnok teniszező Marija Sarapova hétfőn egy jótékonysági tornán tér vissza a pályára.

A volt világelsőt a nemzetközi szövetség (ITF) júniusban két évre eltiltotta doppingvétség - meldonium használata - miatt, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) viszont kedden csökkentette a büntetését, így április 26-tól ismét versenyezhet, gálákon pedig addig is szerepelhet.

Sarapova hétfőn Las Vegasban a World Team Tennis (WTT) Smash Hits elnevezésű bemutatón lép pályára először a januári ausztrál nyílt bajnokság óta. Az orosz teniszező Melbourne-ben a negyeddöntőben búcsúzott, majd előbb sérülése, március óta pedig a doppingügye miatt nem játszhatott.

"Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek a pályára és egy nagyszerű ügyért játszhatok. Már nagyon várom az éjszakai teniszt" - nyilatkozta.

A WTT szerdai bejelentése szerint Sarapován kívül többek között John McEnroe, Andy Roddick, Martina Navratilova, Mardy Fish, Mark Philippoussis és Liezel Huber is szerepel azon a jótékonysági rendezvényen, amelynek bevételével az Elton John AIDS Alapítványt támogatják. (MTI)