Árpád
3 °C
12 °C

Richard Stallman Budapestre jön

2009.03.09. 10:57
A FLOSS Farm programsorozatának márciusi vendége Richard Stallman, a nemzetközi hírű szabadszoftver-aktivista, a GNU projekt elindítója, a Free Software Foundation alapítója és elnöke lesz.
stallman1

Richard Stallman március 13-án pénteken, 17 órakor tart előadást a Millenárison. Az informatikai guru 1984-ben alapozta meg a szabad szoftver filozófiáját, amikor útjára indította a GNU projektet. Célja az volt, hogy kifejlesszenek egy teljes értékű, valóban szabad, UNIX-szerű operációs rendszert. A 90-es évek óta Stallman a szabad szoftverek ügyének egyik legfőbb pártfogója, idejének nagy részében a szoftverszabadalmak általános elterjesztése, valamint általában a szerzői jogok túlzott kiterjesztése ellen kampányol. Provokatív és nagy ívű előadásaiban a szabad szoftverek és a tudás szabad áramlása, közösségi felhasználása mellett áll ki.

Beszédeiben felhívja a figyelmet a kereskedelmi (zárt forráskódú) szoftverek alkalmazóit fenyegető veszélyekre, többek között a gyártói függőségre vagy a potenciális biztonsági lyukakra, amiket szerinte lehetetlen kiküszöbölni a forráskód teljes ismerete nélkül. A szerzői joggal kapcsolatos 2007-es kubai előadásában kifejtette, hogy a szerzői jogi szabályozás ellentétes a morállal: „e törvények elvei mentén börtönbe lehetne záratni azokat, akik ételrecepteket cserélgetnek vagy változtatnak meg”.

Stallman szereti az intellektuális kihívásokat, korábban elhatározta, hogy megtanulja a világ legnehezebb nyelveit, így a magyart is. Bár egyes hírek szerint jó néhány magyar kifejezést képes megérteni és használni, a március 13-i előadást angolul tartja „Copyright vs. Community in the age of Computer Networks” címmel (Szerzői jogok vs. közösség a számítógépes hálózatok korában). A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.