Jelölni kéne a Photoshopot

2009. szeptember 24., csütörtök 16:45 |

Francia képviselők arra köteleznék a fotókat közlő médiumokat, hogy jelezzék, ha digitálisan átalakították az ábrázolt személy külsejét.

Az elmúlt hónapok sorozatos híradásai után nem meglepő az a javaslat, melyet francia képviselők nyújtottak be, és melynek lényege, hogy a nyomtatott és online sajtóban megjelenő erősen szerkesztett képeket a jövőben jelöljék meg. Ennek oka, hogy sokak szerint a photoshoppolt képek vezettek el addig, hogy megszaporodott azon fiatalok, főképp lányok száma, akik különféle pszichés betegségekben (anorexia, bulémia stb.) szenvednek.

A javaslat a közegészségügyért aggódó Valerie Boyer nevéhez köthető, akit körülbelül 50 képviselő támogat kezdeményezésében. Azt szeretnék elérni, hogy a beavatkozást szövegesen jelezzék minden olyan képnél, melyet digitálisan manipuláltak, és ha ezt valaki elmulasztja, súlyos, 37 500 eurós bírsággal sújtsák.

A képviselőnő Nicolas Sarkozy pártjának tagja, ezért némi pikantériát ad az ügynek, hogy az elnök felesége, a korábban modell Carla Bruni is a legtöbbször erősen retusált formában jelent meg a magazinok oldalain, sőt – ahogy a BBC két éve beszámolt róla – Sarkozy is kényes a fotókon megjelenő külsejére, az ő pocakját is eltüntették a Paris Match oldalán.

Photoshop

Az nyilvánvaló, hogy – ha most eltekintünk a politikai szándéktól – trendről van szó (az elmúlt években számtalan olyan blog, weboldal indult, melyek ezt a jelenséget pécézték ki maguknak), hiszen egyre többször találkozhatunk retusálatlan (vagy kevéssé manipulált) fotókat bemutató akciókkal. Ilyen volt nemrég az Ellemagazin sorozata, vagy az a bejelentés, mely szerint a francia divatipar reklámanyagaiban, újságjaiban fellép a túlzott manipuláció ellen, melyek az extrém módon vékony nőideált tartották szem előtt.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!