További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Egy amerikai fogyasztóvédelmi jogi csoport egy olyan előterjesztést nyújtott be az USA Igazságügyi Minisztériumához, melyben azt kérik a hatóságtól, hogy indítsanak vizsgálatot a Google kereskedelmi gyakorlatát vizsgálandó, mivel ők úgy vélik, a cég hirdetési rendszere komoly aggodalmakra adhat okot – egy ilyen vizsgálat pozitív eredménye legsúlyosabb esetben az adott vállalat feldarabolásához is elvezethet.
Mindenbe belekötnek?
A beterjesztők szerint elérkezett az idő, hogy kormányzati szinten is vizsgálják meg: vajon a Google hirdetési tevékenysége nem sérti-e a trösztellenes törvényeket. A levél – kérvény, feljelentés – szerint a Google kivételes pozícióba került az elmúlt években, mivel gyakorlatilag a világ netezői többsége számára a világháló belépő kapujává váltak, így kivételes helyzetben vannak az internetes hirdetési piacon, és ezen a területen visszaélhetnek (illetve, a beterjesztés szerint: visszaélnek) kivételes pozíciójukkal, és mind a pc-s, mind a mobilos hirdetést piacon egyeduralkodóvá váltak, és nem hagynak teret a szabad versenynek.
A panaszra reagált Adam Kovacevich, a Google nemzetközi kommunikációért és általános ügyekért felelős vezetője, aki úgy véli, hogy a fogyasztóvédelmi csoport ott hibázik, hogy eleve rosszindulatúan közelíti meg a kérdést, és cége nem tud olyan döntést hozni, hogy abba ne akarjanak belekötni – példaként azt hozta fel, hogy ugyanez a fogyasztóvédelmi csoport nemrég azt kifogásolta, hogy a Google felhagyott a kínai oldal találatainak cenzúrázásával; ám közben nem veszik figyelembe azt, hogy a vállalat folyamatosan dolgozik szolgáltatásai minőségének olyan célú javításán, hogy az a lehető legteljesebb mértékben szolgálja ki a hirdetőket.
Végeredményben mind Kovacevich, mind a Google mellett álló szakértők azt emelték ki, hogy a fogyasztóvédelmi szövetségnek semmi alapja nincs a vizsgálat kérésére, és szerintük gyakorlatilag egyértelmű, hogy a versenytársak támogatják ezt az akciót – a Google szóvivője egyenesen az irigység számlájára írta az egészet, és szerinte ha feleekkorára vágnák vissza a céget, ezek a fogyasztóvédők akkor is találnának támadási pontot.
Informatikai fekete lyuk
Habár – viszonyulástól függően – akár egyet is lehetne érteni a monopolvádakkal, de a Google esetében messze nem olyan egyértelmű a jogi helyzet, mint korábban a Microsoft ügyében. Az online hirdetési piacon ugyanis nem tudnak olyan konkrét számokat mondani, mint annak idején, hogy az amerikai felhasználók X száma (mely több mint a kétharmad) Microsoft-terméket használ, ebből következően a termékkapcsolások által a vállalat visszaél erőfölényével, ami erős alap egy trösztellenes vizsgálatnál, ugyanis a Google 65 százalékos részesedése az amerikai keresési piacon jogilag még nem elég alap a trösztellenes vádakhoz.
A kérelem felsorolja azokat az adatokat, melyek a Google erőfölényére utalnak (keresői elsőség, bizonyos szolgáltatások esetén szinte kizárólagos uralom, ugyanakkor a szöveg bizonyos mértékig akár dilettantizmusra is utalhat, hiszen pontosan, számszerűen, tényekkel nem támasztja alá sem azt, hogy a Google az online hirdetési piac teljhatalmú ura, sem azt, hogy ezzel a helyzettel visszaélnek – bárki bármit is gondoljon erről.
A másik komoly probléma – például a Microsofttal felmerült kétségekkel szembeállítva –, hogy a Google felhasználói az üzleti modellből következően semmire nincsenek kötelezve: a feltételeket önként, maguk fogadják el, bármikor elhagyhatják az adott szolgáltatást, a felhasználói feltételekből következően rengeteg lehetőségük van arra, hogy ne vegyenek igénybe felajánlott funkciókat stb.
Emellett azért a Google-t támadók szempontjából ígéretes – ám szintén ki nem próbált – terep lehet az, amikor azzal érvelnek, hogy a cég túl sok, technológiailag összekapcsolt, ám egymáshoz jellegében szorosan nem kapcsolódó szolgáltatást kínál, és a folyamatos fejlesztések és felvásárlások egy olyan olyan birodalom kiépítéséhez vezetnek, mely igen káros a szabad versenyre (egyszerűbben: úgy gondolják, ha megjelenik egy új, ígéretes netes kezdeményezés, nincs arra esély, hogy abból új vállalat nőjön ki, hiszen a roppant tartalékokkal rendelkező Google szinte azonnal felvásárolja, ha fantáziát lát benne).