Jolán
0 °C
6 °C

Hogyan szabaduljon meg exétől?

2010.07.19. 14:51
Az expartnereik után kutakodó netezők letiltására egyelőre nem létezik megnyugtató megoldás. Arra viszont már van, hogy az ember nem fusson bele úton-útfélen abba, akit minden erejével próbál elfelejteni.

Soha nem volt olyan könnyű turkálni a volt pasik és csajok magánéletében, mint manapság, a social media, a közösségi szájtok, a Twitter-accountok, blogok és helyzetjelző alkalmazások korában. Aki ügyesen használja a rendelkezésére álló technikát, és kellő mértékben mazochista, mindig tudhatja, merre jár az ex, kivel jött össze, kit rúgott ki, melyik kocsmába jár és kivel látta az új Polanski-filmet. Na ez az, amit az exek nem szoktak annyira szeretni.

exblock

A kutakodók elrettentésére kevés jó megoldás létezik. Az üldözött megteheti, hogy a legmagasabb fokozatra kapcsolja privacy-beállításait, már ahol tudja , rossz esetben viszont kénytelen törölni magát a közösségi szájtokról, és új néven új életet kezdeni a neten. Ezen a problémán sajnos az ígéretes nevű Ex-blocker sem segít, mert csak azt akadályozza meg, hogy mi magunk ne lássuk az exek nyomait, fordítva nem működik. Azt mégis jól meg lehet oldani vele, hogy ne fusson bele folyton az ember a volt barátjába-barátnőjébe, és ne sértse fel a szívén a kérget.

Leszel az exem?

Az Ex-blocker Firefoxra és Chrome-ra optimalizált plugin, amelyben meg kell adni a blokkolni kívánt ex vezeték- és keresztnevét, twitteres felhasználónevét, Facebook-accountjának és blogjának url-jét. Ha ezután akár szándékosan, akár véletlenül a letiltott ex valamelyik oldalára tévedünk, az oldal elhalványítva, elérhetetlenként jelenik meg, rajta az „Ex blocked” felirattal. Természetesen egy kattintással fel is lehet oldani a tiltást, és akkor minden visszaáll az eredeti állapotba.

A Google keresési találatai közül az Ex-blocker egyszerűen eltünteti az ex nevét, vagyis a hitek úgy jelennek meg, hogy a nevet kifehéríti a program. Ennek ellenére minden link kattintható marad, de aki már az ex nevének látványától is hajlamos kiakadni, annak kifejezetten ajánljuk az alkalmazást. A statisztikák szerint 2500 exnek már bejött.