Heteken belül elkészül a Chrome OS
Jó ideje nagy a csönd a Google tavaly novemberben beharangozott operációs rendszere, a Chrome OS körül. Az eredetileg mobiltelefonokra írt, de azóta már a táblagépeken és netbookokon is terjedő házi rivális, az Android sikerét látva az sem lett volna meglepő, ha a vállalat jegelte volna a merész koncepcióra épülő projektet, ám mint kiderült: szó nincs erről.
A TechCrunch a Chrome OS hibajelzéseinek szentelt weboldalt és fejlesztői fórumokat olvasgatva fedezte fel, hogy a rendszer már a kiadásra jelölt (release candidate) fejlesztési állomásnál tart. A legfrissebb build verziószáma 0.9.78.1, amiből az informatikai blog arra következtet, hogy rövidesen, akár már egy hónap múlva elkészülhet a végleges, 1.0-s kiadás. A feltételezést erősíti, hogy a fejlesztők a fórumokban többször emlegetik a november 11-i dátumot, amely talán a projekt ütemtervében egy fontos stációt jelöl.
A Google a Chrome OS bemutatásakor azt mondta, hogy az azt használó első készülékek 2010 végén jelennek meg, aztán idén nyáron a vállalat egyik vezetője késő őszi premiert emlegetve erősítette meg ugyanezt. A cég most a TechCrunch cikkére is reagált. Mint fogalmaztak: "Nagyon elégedettek vagyunk a Google Chrome OS fejlődésével, várakozásaink szerint még az idén megjelennek készülékek. További részletekkel a bejelentéskor szolgálunk majd." Úgy tűnik tehát, hogy a tervezett bemutató tényleg nincs messze.
A Google a Linux-alapokra épülő, az alkalmazásokat böngészőn keresztül a felhőben futtató operációs rendszert elsősorban netbookokra és táblagépekre szánja. A platform az Intel x86 mellett az ARM platformot is támogatja, így elméletben bármelyik kategóriában elképzelhető a felhasználása. A Chrome OS megjelenése akár jelentősen átrendezheti az operációs rendszerek piacát, nemcsak a teljesen újfajta koncepció miatt, hanem azért is, mert a platform nyílt forráskódú, szabad szoftver.