![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
A NASA bemutatta 2025 repülőit
A NASA 2010 végén három céggel is szerződést kötött arra, hogy tanulmányozzák, milyen repülővel tudnák kielégíteni a közeljövőben a hivatal igényeit. A NASA halkabb, alacsonyabb fogyasztású és kevésbé környezetszennyező gépeket szeretne, amikkel persze biztonságos lenne a személy- és a teherszállítás.
A repülő néhány technikai jellemzőjét is meghatározta a hivatal: a tervezett repülőnek képesnek kell lennie egyszerre legalább 11 ezer kilométert repülni, felgyorsulni a hangsebesség 85 százalékára (több mint 900 km/h) és legalább 23 tonna terhet szállítani. A tervek szerint az első ilyen repülő 2025-ben már fel is szállhatna.
A NASA a napokban bemutatta a szerződő három cég elképzelését. A Northrop Grumman egy duplatörzsű géppel kísérletezik, ami kicsit emlékeztet két összetolt B52-esre:
![509929main ng doublefuselage 1500x951](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/189/1894/18945/1894586_0e65cf2879bbd8872ebfa79ba4d3124b_wm.jpg)
A Boeing tervezett repülőjének kialakítása leginkább talán a lopakodó bombázókéra hasonlít:
![509923main boeing avc 2441x1742](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/189/1894/18945/1894588_d3eb4f4b507617d7b6911780e539f5a5_wm.jpg)
A Lockheed Martin terve emlékeztet a legjobban a hagyományos repülőkre, leszámítva a farokrészen elhelyezett hajtóművet:
![509925main lockheed avc 1245x910](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/189/1894/18945/1894590_d9c58770137c2a06669216c5637cf217_wm.jpg)
Idén mindhárom cég modellezni és szimulátorokon tesztelni fogja a saját elképzelését, majd a NASA kiválasztja azt a céget, amelyik megkapja a támogatást repülőjének megépítéséhez.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)