Nemrég arról beszélt Tim Cook, az Apple ügyvezető igazgatója, hogy titokban elköltöttek 3,9 milliárd dollárt néhány beszállítónál, azt azonban nem árulta el, hogy mely cégekkel kötöttek üzletet, nehogy leleplezze a cég jövőbeni termékeit.
Iparági elemzők szerint a cég kijelzőgyártókkal kötött megállapodást, hogy a legkisebb iPhone-tól a legnagyobb 27 hüvelykes monitorig rendesen el legyen látva lcd-panelekkel. Az elmúlt évben sok mobilgyártónak volt gondja abból, hogy nem kapott elegendő kijelzőt a beszállítóktól.
A Piper Jaffray elemzője, Gene Munster szerint nemcsak a meglévő termékek alkatrészellátásáról van szó, hanem izgalmas új termékekről is. Munster szerint 2012-ben megjelenik az Apple első internetes tévékészüléke, és már az első évben több mint egymilliót adnak el belőle.
Az elemző arra építi a jóslatát, hogy az internetes tévék piaca robbanás előtt áll, becslései szerint a 2012-ben eladásra kerülő 220 millió tévé 48 százaléka képes lesz csatlakozni az internetre. Ez Apple pedig nem maradhat ki, hiszen az iTunes-szal mozifilmeket és tévésorozatokat is árul, amelyek jelenleg egy tévére köthető kiegészítővel, az Apple TV-vel játszhatók le.